2024. Március 29. péntek
Egyre többen mérik vérnyomásukat otthonukban, ami mindenképpen jó hírnek számít. A gond csak az, hogy vannak felnőttek, akik kevésbé hajlandóak ezzel a módszerrel kordában tartani egészségüket.

Mint egy amerikai felmérésből kiderült, főként azok hanyagolják el az otthoni vérnyomásmérést, akiknek nincs meg az érettségijük, illetve egyedül élnek. Az Amerikai Szív Szövetség ajánlása szerint azok, akik magas vérnyomással küzdenek, jól teszik, ha naponta kétszer-háromszor is megmérik vérnyomásukat. „Az otthoni vérnyomásmérés segít abban, hogy a páciens kezébe vehesse kezelését, illetve az orvos láthassa, mennyire hatékony az adott kezelés. Hasznos továbbá, hogy így jól látszik, milyen különbségek vannak az otthoni és a rendelőbeli mérések között” – olvasható a szövetség sajtóközleményében.

A kutatás során a szakemberek több mint 6100 felnőtt adatait vizsgálták, akik a 2013-14-es állami egészségügyi felmérésben vettek részt. Mint kiderült, a válaszadók több mint 25 százaléka rendszeresen mér vérnyomást otthon havonta legalább egyszer, míg 2009-10-ben mindez csupán 22 százalékra volt jellemző. Az ellenőrizetlen és kezeletlen magas vérnyomás az artériák károsodásához, egyúttal pedig stroke-hoz is vezethet, ezért különösen fontos volna, hogy minden veszélyeztetett felnőtt rendszeresen elvégezze az otthoni méréseket.


Forrás: Medipress
2017. 09. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés