2019. December 09. hétfő
A gyerekek nyafogását sok felnőtt elviselhetetlenebbnek tartja, mint egy körfűrész hangját. Nem véletlenül: egy kutatás szerint a nyafogás bármilyen más, zavarónak tartott zajnál nagyobb mértékben vonja el az ember figyelmét.

„A nyafogás hallatán kevesebb munkát végzünk és kevésbé hatékonyan” – számolt be a Journal of Social, Evolutionary and Cultural Psychology folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője, Rosemarie Sokol Chang, a New York-i Állami Egyetem pszichológusa. „Mindegy, hogy nőről vagy férfiról van szó, egyformán elvonja a figyelmüket.”

nyafogás

A tanulmány alapjául szolgáló kísérletben a résztvevők matematikai feladatokat végeztek, miközben csecsemősírást, rendes beszédet, csendet, nyafogást, körfűrészt és a felnőttek számára általában idegesítőnek ható, túlzásba vitt csecsemőgügyögést hallottak a háttérben. A végeredmény azt mutatta, hogy az összes zaj közül a nyafogás vonta el legjobban a résztvevők figyelmét.

A hatéves és hároméves gyermekét nevelő Eileen Wolter számára ez egyáltalán nem meglepő: szinte fizikai reakciót tapasztal magán a hang hatására, még akkor is, ha csak kisebb vitáról van szó, például a gyerekei összevesznek egy játékon. „Az a legérdekesebb, hogy ez a gyerekek legelső, ösztönös cselekvése. Rögtön ehhez az eszközhöz folyamodnak, függetlenül attól, mi borítja ki őket.”

Wolter elmondása szerint azonnal reagál a hangra, pedig annak hallatán nem tudja, hogy valódi vészhelyzet történt-e, vagy nem; csak annyit hall, hogy a gyermeke zaklatott, és cselekednie kell. Chang szerint valamilyen szinten ez tűnik a nyafogás evolúciós lényegének.

Az emberek többsége azt mondja, hogy a nyafogással nem kell foglalkozni, és a gyerekek végül abbahagyják. Az elméletet Chang csak saját, kétéves gyermekén tesztelte, de szerinte hasonlóan jó, vagy még jobb megoldás kideríteni, mi áll a siránkozás hátterében.


Forrás: Medipress
2011. 06. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés