Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Szemmel tartják az allergiát

Ma Európában szinte nincs is olyan család, amelyben valaki ne lenne allergiás valamire. A megbetegedések száma az elmúlt évtizedekben oly mértékben megnövekedett, hogy földrészünkön ma már minden harmadik gyerek túlérzékeny valamire.

Dr. Susanne Lau, a berlini Charité kórház kutatója szerint az sem kizárt, hogy 2015-re már minden második gyerek beteg lesz. A berlini kórházban a gyermekkori allergia kutatására egyedülálló adatbank kezdte meg a mûködését. A projekt során mintegy 25 ország 30-40 ezer gyerekének egészségügyi történetét követik nyomon éveken át, és ebbõl az adathalmazból igyekeznek majd a kutatók összefüggéseket kimutatni.

A kutató elmondása szerint nemzeti szinten eddig is történtek kutatások, ezek azonban viszonylag kevés számú esetet regisztráltak, illetve az adatok rögzítésének körülményei is nagyban eltértek ahhoz, hogy az eredményeket európai szinten is össze lehessen vetni. „Ma annyit lehet tudni, hogy az allergiás megbetegedések 40-50 százaléka genetikai eredetû, a többit környezeti hatások okozzák. Azt azonban nem tudni, mennyire van jelentõs hatása az allergiák kialakulására például a szoptatásnak, a cigarettafüstnek, a táplálkozásnak, a testvérek számának, vagy például a lakáskörülményeknek" mondta a doktornõ.

A most felállítandó adatbázis célja, hogy egységes szempontok alapján kísérjék végig a gyermekek kórtörténetét a születésüktõl a kamaszkorukig. Az egyre bõvülõ adattömeg alapján már jó eséllyel dolgozhatnak ki a kutatók különbözõ ajánlásokat az allergia elleni védekezésre, vagy a veszélyforrásokra vonatkozóan.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/sick/allergia2.htm