Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Az életmód és az étkezés szerepe a rák kialakulásában

A daganatos betegségek kialakulása többek között életmódbeli tényezők függvénye is: a rossz táplálkozási szokások megváltoztatásával jelentősen csökkenthetjük a betegségek kialakulásának esélyét.

Az életminőség javulása jelentősen befolyásolta, befolyásolja jelenleg is táplálkozásunkat. A fizikai munka, a mozgás csökkenése mellett (személyautók elterjedése, a közlekedés fejlődése, munkánkat segítő gépek) bizony a korábban igen magas kalóriabevitel sajnos napjainkban sem csökken, így a kényelmesebb körülmények folytán ezt nem követi a fölösleges kalória elégetése.

Túl sok kalória, túl kevés mozgás

Míg a kevéssé „fejlett" időkben ez a kalória feltétlenül szükséges volt a mindennapi munkavégzéshez, s elégetésre is került, addig napjainkban „raktározunk", testsúlyunk nő, több kalóriát viszünk szervezetünkbe, mint amennyi a „könnyebb" ülőmunkákhoz szükséges lenne. Testi gyarapodásunk mellett jelentősen csökkent a rostanyagok, a teljes kiőrlésű liszt, a gabona, valamint a szénhidrátok bevitele. Míg ez utóbbiak korábban a teljes energiabevitelünk mintegy 80%-át jelentették, addig most napjainkban ez 45%-ot képvisel. Jelentősen nőtt azonban az alacsony kiőrlésű liszt felhasználása, ez a gabonafogyasztás jelentéktelen hányadát képviselte korábban, most azonban 80% feletti a táplálkozásbeli alkalmazása (a teljes energiabevitel 18%-át képviseli).

Ugyanez észlelhető a zsír és az izolált cukor vonatkozásában is, előbbinél az energiabevitelbeli részesedés mintegy 10%-ról majdnem 40%-ra emelkedett, utóbbinál minimális beviteli hányadról a teljes bevitel 11%-ára. Nőtt ugyan a gyümölcsfogyasztás mennyisége, de ennek nagy részét nem frissen esszük meg, s ugyanez vonatkozik a zöldségekre is. Fontos kiemelnünk még azt is, hogy az állati eredetű energiabevitelünk is a minimálisról mintegy 45%-ra nőtt, az állati fehérjék részvétele a fehérjebevitelben 20%-ról mintegy 65%-ra emelkedett.

Ha a kalóriaszámot tekintjük, azt tapasztalhatjuk, hogy nemhogy stagnál a táplálkozásunkban, hanem jelentősen meg is nőtt (a fenti táplálkozási eltérések miatt): az 1900-as évektől napjainkig: 2200 kalóriáról 3000 kalória felettire. Ez tehát az úgynevezett „civilizációs táplálkozás".

A daganatos betegségek okai életmódunkban

Sajnos a sort az egyik legfontosabb tényezővel, a dohányzással kezdhetjük. Bár a dohányzás nem tartozik a táplálkozáshoz, a civilizációs ártalmak közül mégis ez az egyik legfontosabb tényező. Kutatási statisztikák igazolják a dohányzás jelentős daganat etiológiai szerepét, így például a tüdőrák [0], a szájüreg, a garatgége, a nyelőcső, a húgyhólyag, a hasnyálmirigy, a vesedaganatok előfordulásában.

Folytassuk a másik legfontosabb tényezővel, az alkohollal. A vezető statisztikák szerint itt is az élen állunk, a garatgége, a nyelőcső daganatos betegségei kiemeltek, de tudjuk, hogy a májbetegségek jelentkezése, s az azok talaján kialakuló rák szintén jelentős tényező. Általánosságban elmondható, hogy az alkoholfogyasztás önmagában véve, egyéb faktorok nélkül, a daganatok előfordulását 24%-ra emeli. S vegyük hozzá, mi történik, ha ezt az adatot megsokszorozzuk a dohányzás okozta rákos kockázattal!

Folytassuk a sort a „szigorúan vett" táplálkozással. Vizsgálatok igazolják, hogy a tumoros betegségek kialakulásában a bevezetőben részletezett táplálkozási szokások megváltozása mintegy 30-60% közötti szerepet játszhat. Ez vezetett arra, hogy az adatokat ismerve, megváltoztatva (zsírfogyasztás csökkentése, a rostanyagok emelése, zöldségek-gyümölcsök fogyasztásának emelése stb.) a daganatok előfordulása talán csökkenthető, sőt az úgynevezett „civilizációs betegség", vagyis a szív- és érrendszeri betegségek száma is jelentősen visszaszorítható a diétás változtatásokkal.

Mi az, amit ismerünk még a táplálkozásban? Léteznek bizonyos direkt (közvetlenül) „karcinogén" vagyis rákkeltő anyagok, melyek a természetes élelmiszerekben találhatók, előfordul, hogy az élelmiszerkészítés során keletkezik rákkeltő anyag (pl. grillezés, hús vagy hal felmelegítése vagy füstölése stb.), de az is megesik, hogy az élelmiszer tárolása közben keletkezik rákkeltő anyag.

Fontos tudni, hogy a szervezetünkben is történik rákkeltőanyag-képzés, talán a legfontosabbak az úgynevezett N-nitrozo vegyületek. Sokféle élelmiszerben megtalálhatóak, például húsfélékben, de a vastagbélben is keletkezhetnek. A nitrit legfontosabb forrása az ivóvíz, a zöldségek és az élelmiszer-adalékanyagok. A magasabb zsírtartalmú táplálkozás is kiemelendő, mely köztudottan emeli a vastagbélrákok kockázatát, valószínűleg azzal magyarázható, hogy a vastagbél baktériumflórája és a tápanyagok lebontása során a karcinogén anyagok képződése a magas zsírtartalom miatt megváltozik. S az is ismert tény, hogy a ballasztanyagok bevitelének emelésével a bélbetegségek kialakulása csökkenthető, megelőzhető. Ennek magyarázata az, hogy a széklet mennyiségének növekedésével a rákkeltő anyagok bélben töltött ideje lecsökken.

Maga a túltápláltság is fontos rizikótényező, például az elhízás növeli a méhdaganatok és az emlőrák rizikóját stb., de mindenekelőtt a zsír- és húsfogyasztásunk az, mely összefüggést mutat a daganatos betegségek magasabb előfordulásával.

Hogyan csökkenthetjük a kockázatokat?

Első és legfontosabb feladatunk lenne a kalóriabevitel csökkentése: vagyis ezt a szükségletekhez kellene igazítani, így a túlsúly is csökkenthető lenne. Zsírfogyasztásunkat mérsékelni kellene az összenergia-bevitel mintegy 30%-ára. Ajánlatos a táplálkozással bevitt rosttartalom növelése a friss zöldségek, gyümölcsök fogyasztása mellett, így a vitaminok, karotinoidok, ásványi anyagok és nyomelemek bevitele helyes arányt érne el. Fontos lenne mérsékelni az alkoholfogyasztást. Indokolt a sóbevitel korlátozása is, valamint a nitrittel konzervált és füstölt élelmiszerek kerülése.

Mindezek mellett sokat ígérő táplálkozási faktorok állnak a kutatások középpontjában, melyek antikarcinogének, vagyis védenek a daganatok ellen (így például a vitaminok közül az A-vitamin és a retinoidok, a C-, a D-, az E-vitamin, az ásványi anyagok és a nyomelemek közül a szelén, a cink, a vas, a jód), de valódi terápiás alkalmazásuk még további vizsgálatokat igényel. Érdemes elgondolkodnunk, hogyan is állunk a táplálkozás tekintetében. Bizony szinte mindenki elmondhatja, van még mit változtatnia ezen a téren.

Persze azt is tudnunk kell, hogy a táplálkozás mellett a mozgásnak is kiemelt szerepe van a megelőzésben, mert nemcsak az anyagcsere-folyamatokat rendezi, hanem a mindennapi stresszt is csökkenti, ugyanakkor a testsúlyra is kedvező irányban hat. Vagyis mindig ugyanoda „lyukadunk ki": törődjünk többet önmagunkkal és az egészségünkkel.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/sick/tumor5.htm