Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

A daganatos betegségek diagnosztizálása

Az első, daganatos irányban történő sejtátalakulás időpontjától a kifejlett és már tüneteket is okozó daganat megjelenéséig nemegyszer igen hosszú idő, sokszor akár több évtized is eltelik. Mégis, az esetek egy részében a felismeréskor már csak enyhíteni lehet a tüneteken, gyógyulás nem érhető el. A daganatkutatás nagyon intenzíven fejlődő ága éppen ezért azokat a módszereket keresi, melyek segítségével ebben a hosszú, tünetmentes időszakban már figyelmeztető információkhoz juthatunk.

Általános tünetek

A daganatos betegségek egyik legjellemzőbb tünete lehet a fogyás. Sokszor lassan, alig észrevehetően következik be a testsúlycsökkenés, és a kezdeti időszakban általában azok veszik észre, akik a beteget régen látták. Előrehaladottabb stádiumban persze a soványság már mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy változatlan testsúly, sőt hízás mellett is létrejöhet daganatos sejtszaporulat.

Másik gyakori, de nem minden esetben megnyilvánuló jel a vérszegénység, amelynek viszont természetesen számtalan egyéb oka is lehet. Mind az előbbi, mind az utóbbi tünet feltehetően a kórosan szaporodó sejtek káros anyagcseretermékeinek hatására jön létre. A daganatos beteg erőnléte, teljesítőképessége sokszor romlik, gyakran jelentkezik hangulati labilitás is. Számos esetben figyelhetünk meg lázat is, aminek más, szokásos magyarázatát nem találja az orvos.

Összességében tehát olyan jelekkel állunk szemben, amelyek sok egyéb okkal is magyarázhatók, és mivel első lépésben az orvos és a beteg is érthető módon inkább ezekre gondol, a diagnózis a bevezetőben említetteken túl még tovább késik. Alapvető tanulságként levonhatjuk, hogy amennyiben a leírt tünetek hátterében azokat magyarázó egyéb tényezők nem tárhatók fel, feltétlenül gondolni kell daganatos elváltozásra, és haladéktalanul meg kell kezdeni a beteg ilyen irányú kivizsgálását.

Diagnózis

A daganatra jellemző panaszokkal érkező beteget az orvos alaposan megvizsgálja. Sokszor már az első észlelés alkalmával találhat olyan, fizikálisán tapasztalható kóros eltérést, mely a diagnosztikus gondolkodást egy adott irányba tereli. (Ilyenek pl. a tapintható nyirokcsomó, a hasban észlelhető térfoglaló folyamát, a bőr jellegzetes színe stb.) A következő lépésben az általános laboratóriumi vizsgálat nyújtotta támpontok tovább szűkíthetik a szóba jövő lehetőségeket.

Hála a tudomány fejlődésének, kidolgoztak már olyan laboratóriumi teszteket, amelyek kapcsolatba hozhatók egy-egy daganat megjelenésével. E módszerekkel általában a kóros sejteken megjelenő, esetleg a sejtérés korai stádiumaira jellemző (hiszen a daganatsejtek sokszor éppen korai érési fázisaikba kerülnek vissza) és a vérbe jutó anyagok mutathatók ki. Egyelőre azonban e tesztek még nem tekinthetők teljesen bizonyító erejűnek. Negativitásuk nem zárja ki egyértelműen daganat meglétét, és pozitív esetben sem abszolút biztos, hogy daganattal állunk szemben, inkább azt mondanánk, hogy megfelelő gyanú esetén végezve, ha kóros eredményt jeleznek, az nagyban megerősíti a feltételezett diagnózist.

Képalkotó eljárások

A kivizsgálás következő lépcsőfokát a képalkotó eljárások jelentik. Különféle diagnosztikus eszközök állnak az orvos rendelkezésére, attól függően, hogy a feltételezett betegség mely testtájra lokalizálható. A radiológiai vizsgálóeljárások folyamatos fejlődésének köszönhetően egyre tökéletesebb röntgenkészülékek válnak elérhetővé a mindennapi gyakorlatban. Számítógépes rétegvizsgálattal (CT), az egyes speciális esetekben még több információt nyújtó NMR-készülékekkel, és nagy feloldóképességű ultrahangos eszközökkel már egészen kis folyamatok is látótérbe hozhatók.

Komoly segítséget jelenthetnek a diagnózis felállításában a különböző izotóptechnikák is (PET). A testüregekbe bevezethető, megvilágítást és a daganat szemmel való felismerését, valamint szövettani mintavételt is lehetővé tévő eszközök egy-egy adott beteg esetében szintén nélkülözhetetlenek a korrekt diagnózis szempontjából. Ugyancsak szükségessé válhatnak az érfestéses eljárások, melyek során a daganat jól kirajzolódik, és róla így lényeges információk nyerhetők.

Szövettani vizsgálat

Ha sikerült megtalálni a daganatos elváltozást, következő lépésként meg kell kísérelni meghatározni annak szövettani típusát. Elhelyezkedésétől függően ez sokszor viszonylag könnyen, akár ambulanter is megoldható. Több lehetőség ismert a mintavételre. Egyszerűen „begyűjthetők" a bizonyos testüregek nyálkahártyájának felszínén található, a daganatokról származó, lesodródott sejtek (pl. hüvelykenet, a kiürített köpet sejtjei, illetve hörgő„kefe" alkalmazása). A bőrfelszínhez közel fekvő, jól tapintható elváltozások vékony tűvel történő megszúrása gyakorlott kézben szintén gyors információt biztosít.

Komplikáltabb anatómiai helyzet esetén azonban már sebészi segédlet szükséges a minta nyeréséhez. A daganatból származó anyagot megfelelő előkészítés után abban jártas és komoly szaktudással rendelkező szakember értékeli ki. Felelőssége óriási, hiszen a betegség jó- vagy rosszindulatú volta alapvetően meghatározza a beteg további kezelését. Az ő véleményére alapozva történik adott esetben például egy csonkoló műtét. A szövettani képből általában következtetni lehet a betegség lefolyásának prognózisára is.

A stádiumbeosztás szerepe

A kezelés és a kilátások szempontjából korántsem mindegy, hogy egy-egy adott daganat mekkora, mennyire érinti a környezetet, ad-e áttéteket, tehát hogy mennyire előrehaladott. Több lehetőség is kínálkozik ezek alapján az egyes betegségek stádiumok szerinti beosztására.

Ezek közül a talán leggyakrabban alkalmazott rendszer a mérettől, a környező nyirokcsomók érintettségétől és távoli áttétek megjelenésétől függően négy, római számmal jelzett stádiumot különböztet meg. Az I. a legenyhébb, a IV. a legelőrehaladottabb fokot jelenti. Nyilvánvalóan a legtöbb esély a gyógyulásra az elsőben kínálkozik.

Egyéb stádiumbeosztási rendszerekben is értelemszerűen annál biztatóbb a kép, minél' kevésbé tör át egy burjánzó elváltozás a kiindulási helyet körülvevő tokon, illetve az adott szervet minél kisebb mélységben érinti. Igen fontos szerep jut a pontos stádiumbeosztásnak a kezelés megtervezésében. Egészen más a megközelítés akkor, ha egy folyamat kisméretű, csak felszínesen helyezkedik el, és sem az adott régió nyirokelvezetésébe eső nyirokcsomók, sem a környező szervek nem érintettek, mint ezzel ellenkező esetben.

Eldobott évek?

Nem hangsúlyozhatjuk eléggé annak jelentőségét, hogy akár banális betegségre emlékeztető, de azokkal mégsem magyarázható tünetek esetén is, egyetlen percig se késlekedjünk orvoshoz fordulni! Sajnos naponta találkozunk azzal az elképzeléssel, hogy „nem tudok róla, tehát nincs".

Rendszeres a szűrővizsgálatok iránti érdektelenség, pedig ezek alkalmával még teljesen tünetmentes stádiumban lévő és éppen ezért gyógyítható elváltozások derülhetnek ki. Minden halogatással töltött óra éveket vehet el az életünkből!



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/themes/sick/tumor4.htm