Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Az oltottaknál 14-szer kisebb a halálos kimenetelű megbetegedés valószínűsége

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az oltatlanokhoz képest tízszer kisebb a koronavírus-fertőzés valószínűsége azoknál, akik legalább két hete megkapták a védőoltás második adagját, a halálos kimenetelű megbetegedés valószínűsége pedig 14-szer kisebb - jelentette ki kedden a romániai oltási kampány koordinátora egy friss statisztikai tanulmány eredményeit ismertetve.



Valeriu Gheorghita katonaorvos beszámolt arról, hogy a valószínűségeket a romániai járvány harmadik hulláma - a február 1. és május 30. közötti időszak - idején regisztrált adatok feldolgozása alapján számították ki. Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) megvizsgálta, hány egy vagy két dózissal beoltott ember kapta el mégis a fertőzést, mennyi idővel a vakcina felvétele után, és közülük hányan kerültek kórházba, intenzív terápiára és hányan haltak meg. Ezeket számokat az adott időpontban olyan beoltottak számához viszonyították, akiket ugyanannyi idővel korábban immunizáltak, majd összehasonlították a beoltatlanoknál mért arányokkal.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A vizsgált három hónap idején 25 845 beoltott embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Romániában. Őket négy különböző idősávba sorolva megállapították, hogy az első adag vakcina (két hét után) 16,3 százalékkal óv meg a fertőzéstől, és 67 százalékban a kórházi kezelést igénylő Sars-Cov-2 betegségtől.

Külön vizsgálták, milyen a vakcinák hatékonysága az első dózis után több mint két héttel, a második dózis utáni első két hétben, és milyen több mint két héttel a második dózis felvétele után. A legmagasabb értékeket ez utóbbi kategóriánál mutatták ki. Megállapították, hogy a teljes oltottság után több mint két héttel a vakcina az esetek 90,2 százalékban véd meg a megfertőződés, 92,8 százalékban a kórházi kezelést igénylő megbetegedés, és 93,2 százalékban a halálos kimenetelű fertőzés ellen.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/oltottak_koronavirus