Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Idegtépő: az ideggyulladás

Testünket számos ideg hálózza be. Idegek szállítják például a parancsokat az idegközpontokból a végrehajtó szervekhez. Ilyenek a helyváltoztatásban részt vevő nagy izmok vagy belső szervek, amelyeknek működését a vegetatív idegrendszer biztosítja: szív, tüdő, emésztőszervek stb. Az ellenkező irányú információáramlást (a környezet ingereinek továbbítását az idegközpontokba) pedig az érzőidegek biztosítják.

Különböző külső behatásokra az idegek hosszú nyúlványa és annak külső borítása károsodik, ideggyulladás, vagy orvosi nevén neuropathia (neuropátia) lép fel. Attól függően, hogy milyen típusú (érző vagy mozgató) idegben következik be a károsodás, a tünetek is különbözőek lesznek. Az első esetben érzészavar, zsibbadás, a másodikban izomgyengeség és az izomrostok számának csökkenése (az izom vékonyodása, sorvadása), korlátozott reflexek észlelhetők. Ezeken túlmenően a bőr érzékenységének és verejtékelválasztásának mérséklődése is utalhat az ideggyulladás fennállására.

Típusos tünetek

A károsodás különböző kiterjedésű lehet. Sérülés, meghatározott területre ható külső nyomás általában helyben okoz idegkárosodást. Több szervrendszert érintő betegségek vagy az anyagcsere kóros állapotai (például cukorbetegség, vesebetegség végső stádiuma, alkoholizmus) általában több ideg károsodását idézik elő még akkor is, ha a tünetek kezdetben csak egy jól körülhatárolt területre szorítkoznak.

Cukorbetegség szövődményeként jelentkező ideggyulladás esetén például nagyon jellegzetes a kéz és láb zsibbadása, bizsergése, fájdalma. Ott zsibbad a végtag, ahol a zokni vagy a kesztyű fedi. Az érzészavar miatt könnyebben következnek be sérülések, amelyek a gyakran együtt előforduló érkárosodás okozta vérellátási zavar miatt is fájdalmas és nehezen gyógyuló sebek kialakulásához vezetnek. Súlyosabb esetekben az érző- és mozgatóidegek együtt károsodnak. A cukorbetegségnél maradva, súlyosabb esetben a fenti tünetekhez izomgyengeség, elerőtlenedés is társul, és ezzel egyidejűleg a reflexek csökkennek vagy teljesen megszűnnek.

Más esetekben az ideggyulladás a nem tudatos működést biztosító, úgynevezett vegetatív idegeket érinti. Ilyenkor olyan tünetek léphetnek fel, mint éjszakai hasmenés, a vizelet és széklet visszatartásának zavara a záróizmok gyengesége miatt, a szexuális teljesítőképesség csökkenése, vérnyomásesés vagy szívritmuszavar.

A B-vitamin-csoportba tartozó vízoldékony vitaminok hiánya testszerte okozhat ideggyulladásokat. A beri-beri oka például a B1-vitamin (tiamin) elégtelen bevitele a szervezetbe. Az alkoholizmus gyakran okoz B-vitamin-hiányt, kezelése során tehát különösen fontos ezek pótlása is, az alkoholfogyasztás csökkentésével párhuzamosan.

Kiváltó tényezők

Okozhatják a neuropathiás bántalmakat fizikai behatások (sérülés, nyomás, izmok túlfeszítése, vibráció), fertőző ágensek, mérgező anyagok (gyógyszerek, szerves oldószerek, ipari mérgek és az alkohol), táplálkozási és anyagcserezavarok (cukorbetegség, vesebetegség, B-vitamin-hiány, vérszegénység, felszívódási zavarok), de rendszerbetegségek (reumás betegségek, daganatok) kísérő tünetei is lehetnek. Gyakoriságuknál fogva a két legjelentősebb kórokot tárgyaljuk részletesebben a következőkben: a cukorbetegséget és az alkoholizmust.

Megelőzés vagy gyógyítás?

Könnyebb a bajt megelőzni, mint gyógyítani. A sérülések elkerülése (például sportolóknál a megfelelő bemelegítés vagy légkalapáccsal dolgozóknál a megfelelő óvintézkedések betartása), a cukorbetegek anyagcsere-egyensúlyának minél tökéletesebb biztosítása (az inzulinkezelés időben történő bevezetése, még mielőtt az egyes szervek maradandóan károsodnának) vagy a túlzott alkoholfogyasztás elkerülése mind olyan módszerek, amelyek az ideggyulladás elkerülése érdekében is megfontolandók.

Gyakran csak az ideggyulladás tüneteinek kialakulása irányítja a figyelmet valamilyen betegségre. Ezért alapvető fontosságú, hogy figyelemmel kísérjük testünk jelzéseit, és minden szokatlan jelzést megfelelően kezeltessünk.

Ha a tünetek már fennállnak, minél előbb ki kell deríteni a baj okát, hiszen ez meghatározza a kezelést. A kezelés főbb szempontjai: a károsító anyagok kerülése (például alkohol), az anyagcsere-állapot rendezése (például a normális vércukorszint biztosítása), benfo-tiamin, B12-, B6-vitaminok adása (akár alkoholos májbetegséghez, akár cukorbetegséghez vagy vitaminhiányhoz tartozó ideggyulladás esetén). A fenti módszerek enyhíthetik a panaszokat, a gyógyulás azonban az esetek többségében igen lassú. Nem haszontalan tehát ismételten hangsúlyozni: könnyebb megelőzni, mint kezelni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/sick/ideg1.htm