Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Ez lehet az időskori izomgyengülés egyik oka

Az idegek csökkenő mennyiségén múlhat a láb izmainak természetes időskori gyengülése egy nemzetközi kutatócsoport szerint.

A tudósok 168 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a láb izmait irányító idegek száma mintegy 30 százalékkal csökken 75 éves korukra - számolt be az eredményekről a BBC hírportálja a Journal of Physiology című tudományos lap friss számában megjelent tanulmány alapján. AZ öregedéssel a lábizmok gyengébbek lesznek, veszítenek tömegükből, ezért végül a mindennapi mozdulatok - a lépcső megmászása vagy a fotelből felállás - is nehézséget okozhat. Ugyan szinte mindenkivel megtörténik, az okait mégsem ismerték teljesen. Fiatal felnőttként az emberi gerincvelőben 60-70 ezer ideg irányítja a láb izmait - mondta el a BBC-nek Jamie McPhee, a Manchesteri Metropolitan Egyetem professzora. "A kutatás eredményei alapján ez jelentősen változik az életkor előre haladtával: 30-60 százalékkal kevesebb az ideg idős korban. Az izmoknak azonban megfelelő jelre, ingerületre van szükségük az idegrendszertől, hogy összehúzódjanak és az ember mozoghasson" - magyarázta McPhee.

A kutató a kanadai Waterlooi Egyetem és a Manchesteri Egyetem tudósaival dolgozott együtt, részletes MRI-felvételeket készítettek az izomszövetről, feljegyezték az izmok elektromos aktivitását, hogy megbecsüljék a megmaradt idegek számát és méretét. Az egészséges izmok képesek egyfajta védekezésre: a fennmaradt idegek új nyúlványokat "állítanak munkába", hogy megmentsék az izmokat a sorvadástól. Valószínűbb, hogy edzettebb, nagyobb méretű izmokkal rendelkező embereknél működik ez a védekezés - tette hozzá McPhee.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/idegkarosodas-idoskori-izmok