Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Az álmok jelentőségéről

Tudod, mit álmodtam? Hangzik fel gyakorta a reggeli asztal mellett a fantasztikusabbnál fantasztikusabb történeteket megelőző kérdés. Álmunkban soha nem látott helyeken bolyongunk, furcsa helyzetekbe kerülünk, repülünk, zuhanunk, különös lényekkel találkozunk, és ki tudja, még mi minden történik velünk. Sokan a sorsukra vonatkozó jeleket vélnek látni a hol kellemes, hol nagyon is rémisztő álmaikban, mások kevéssé hisznek az ilyesmiben. eredményezhet.

Amilyen egyszerűnek tűnik a kérdés: "miért is álmodunk?", "mi a funkciója az álmainknak?" a felelet olyan nehéz. A legőszintébb válasz erre az, hogy mind a mai napig nem ismerjük az álmok pontos szerepét. E tudatlanság nem meglepő, hiszen a számos, erről alkotott elmélet ellenére még azt sem értjük pontosan, hogy mi az alvás szerepe, nemhogy a REM- (rapid eye movement = gyors szemmozgás) szakaszt, amelynek során az álmok megjelennek a tudatunkban noha e két biológiai állapotot sokkal könnyebb tanulmányozni, mint az álmodás meglehetősen megfoghatatlan jelenségét.

Némely kutató arra az álláspontra helyezkedik, hogy az álmoknak, az álmodásnak voltaképpen nincs is funkciója. Úgy gondolják, hogy csupán az alvásnak ideértve annak REM-szakaszát is van biológiai szerepe (amelyet ugyan nem tártunk még fel teljességében), s az álmok csupán olyan másodlagos fontosságú kísérő jelenségek, amelyek az agyban a REM-szakasz alatt játszódnak le. Más szakemberek szerint ez a megközelítés nem különösebben gyümölcsöző. Ezen az alapon a gondolkodást is ébrenlétünk csupán másodlagos kísérőjelenségeként foghatnánk fel.

Az álom funkciójának leírásában több vetélkedő elmélet ismert. Most a teljesség igénye nélkül kettőt mutatunk be.

Mint egy nagy-nagy számítógép...

C. Evans kognitív megközelítésű elmélete szerint az alvás az agy működésének egy olyan szakasza, amikor az mintegy lekapcsolódik a külvilágról és ezt az úgynevezett offline időt használja fel a nap során beérkezett információmennyiség újraszervezésére. Evans nézete szerint agyunk egy óriási adatbázissal és vezérlőprogrammal ellátott számítógéphez hasonlítható, amelyben a programok és adatok egy része öröklött, és azzal függ össze, amit ösztönöknek nevezünk, míg más része szerzett: a környezethez való alkalmazkodás során alakul ki, és a mindennapi tapasztalataink módosítják. Az alvás során (különösen annak REM-szakaszában) agyunk ebben az offline üzemmódban tulajdonképpen függetleníti magát a szenzoros és motorikus pályáktól, mialatt számos addig zárt adatbank és program nyílik meg és válik módosíthatóvá vagy újraszervezhetővé a napi élményeknek megfelelően.

Ebben az elméletében a REM-szakaszban zajló offline adatfeldolgozás egésze zömmel nem tudatos állapotban megy végbe, ám agyunk alvás közben olykor online üzemmódba is kapcsol, amikor is a tudatos elme rápillanthat a cikázó, újraszerveződő adatfolyamok egy kicsiny részére. Mivel az agy a megpillantott információkat éppen úgy akarja értelmezni, mint amikor éber, az álmok sokban hasonlítanak napközbeni élményeinkhez.

Evans szerint tehát az álom nem más, mint a REM-alvás alatt rendszerezett hatalmas mennyiségű információ kis töredéke, amelyre a tudat egy futó pillantást vetett, és sokban az ébrenléti élményeinkre emlékeztet. Evans úgy véli, hogy az álmokból a REM-alvás alatti folyamatokra következtethetünk, bár elismeri, hogy ez a következtetés rendkívül kicsi mintán alapszik.

…vagy inkább óriási pókháló?

Crick és Mitchinson neurobiológiai megközelítése némileg eltérő irányból fordul az álmok felé. Elméletüket arra alapozzák, hogy az agykéreg az agy többi részétől eltérően gazdagon összekapcsolt idegi hálózatokból áll, ahol minden sejt képes ingerületbe hozni a szomszédos sejteket. Véleményük szerint emlékeinket ilyen hálózatokban lekódolva őrizzük, s minden egyes idegsejt és annak minden szinopszisa a felhalmozott emlékanyagunk más-más mozzanatát képviseli. Ezt az összetett rendszert leginkább egy pókhálóhoz hasonlíthatjuk. Ha a háló egy pontját megérintjük, az ingerület az egész rendszeren végigfut. Ezért is érzékeli a pók az áldozata vergődését, és hasonlóképpen egy-két hang egy ismerős dallamból a rendszeren végigfutva a nem hallott részeket is felidézi bennünk.

Az ilyen hálórendszereknek azonban van gyenge pontja is: információtúlterhelés esetén nem képesek megfelelően működni. Ilyenkor a hálózatba bekerülő túl sok emlékanyag az ingerre, vagy bizarr asszociációkat vált ki (fantázia), vagy az ingertől függetlenül ugyanaz a válasz jelenik meg (kényszer), vagy csak asszociációkat keltenek, minden ingertől függetlenül (hallucináció).
A folyamatosan érkező ingerek rövid idő alatt túlterhelnék ezt az érzékeny hálózatot, ezért az agynak olyan mechanizmusra van szüksége, amely zavarszűrésre és a hálózat újrahangolására képes. Az ilyen zavarszűrő mechanizmus rendszerint akkor működik a legjobban, amikor a rendszer lekapcsolódik a külső bemenetekről és mód nyílik a hálózat véletlenszerű működtetésére. Crick és Mitchinson szerint ez a mechanizmus a REM-alvás: az álmok hallucinációs jellege nem más, mint a hálózat napi tisztításához szükséges véletlenszerű sejtaktivitás.

Mint korábban már megjegyeztük: az agy a REM-alvás során meglehetősen aktív, bőségesen el van látva az agytörzsből származó és a kéreg felé haladó idegi impulzusokkal. A neuronbiológiai magyarázat szerint ezek a jelek törlik ki a napközben felhalmozódott téves idegi asszociációkat. Amikor a hálózat megtisztítása megtörtént, felébredünk, s agyunk kész az újabb ingerek fogadására. Éppen a fentiek miatt is, Crick és Mitchinson szerint nem túl jó ötlet az, amikor megpróbálunk az álmainkra emlékezni ami tulajdonképpen a pszichoanalízis egyik sarokköve hiszen az ilyen visszaemlékezés éppen azoknak a gondolkodási mintáknak a megőrzését segíti elő, amelyeket valójában jobb volna elfelejteni, vagyis azokat a mintázatokat fixálja, amelyeket a rendszer megpróbált áthangolni.

Álomfejtés törölve!

Mindkét álláspontra jellemző, hogy az emlékezeti folyamatokban és az agy új információk fogadására való napi felkészítésében kiemelt fontosságot tulajdonít az alvás REM-szakaszának, ugyanakkor mindkettő elveti azt a pszichoanalitikus megközelítést, amely az álmoknak gazdag szimbolikus jelentést tulajdonít. (Crick és Mitchinson az álomtartalom-elemzés tudományos mivoltát is megkérdőjelezi, hiszen álláspontjuk szerint az álomképeink sora csupán véletlenszerű "zaj", értelmet keresni benne annyi, mint ha egy légi felvételen az emberi archoz hasonló mintákat felfedezve valamely tudatos kéz munkáját feltételeznénk a táj ilyetén formálódásában.)

Az információk rendszerezése

Mindkét elmélet számára fontos lehet azonban J. Winson egy érdekes felfedezése, amelyre állatokon végzett kutatásai során tett szert. Az állati agyműködést vizsgálva azt vette észre, hogy létezik egy egyedi agyi hullám, a 6 Herzes úgynevezett théta-hullám, amely az agytörzsből indul és a hippokampuszban figyelhető meg, vagyis pontosan azon az agyterületen, amely arról ismert, hogy a hosszú távú memóriában játszik meghatározó szerepet. Winson szerint éber állapotban a théta-ritmus fogja meg az állat életben maradása szempontjából fontos információkat, és ezek a megfogott információk később a REM-alvás alatt kerülnek be a hosszú távú memóriába. A kísérleti adatok azt mutatták, hogy éber állapotban a théta-ritmus csak akkor figyelhető meg, amikor az állat a fennmaradása szempontjából fontos tevékenységet végez. Ilyen tevékenység például a vadászat.

Winson azt is felfedezte, hogy pontosan azok az idegsejtek aktiválódnak a REM-szakasz alatt is, amelyek napközben "tüzeltek", amikor az inger (pl. macska esetében az egér látványa) az állatot érte. A théta-ritmus tehát mindig jelen van a REM-alvás alatt, ám hiányzik a nem-REM-szakasz alatt. További kísérletek adatai arra engednek következtetni, hogy hasonló mechanizmus működhet az emberekben is, és hogy a théta-hullám valóban a fontos bejövő információk rögzítésében játszik szerepet, amelyeket később az alvás REM-szakaszában dolgoz fel az agy. Az álom tehát ezen elmélet szerint az új információnak a régiek közé való beillesztését szolgálja, ami magyarázat lehet arra, hogy miért keverednek az álmokban olyan gyakran az élet pillanatnyi nehézségei a gyerekkori élményekkel.

Álom vagy valóság?

Vajon képesek vagyunk-e álmunkban tudatosítani magunkban azt, hogy amit látunk nem a valóság? A kérdésre a válasz, hogy olykor igen. Az emberek bizonyos gyakorlás után képesek lehetnek felismerni azt, hogy mikor álmodnak, ez azonban nem jelenti azt is, hogy ennek a tudatosságnak a birtokában az álmok nem spontán képsorokként tűnnek fel az elmében. Nagyon sokunkkal előfordult már, hogy egy-egy álom olyannyira valóságosnak tűnt nem volt benne semmi valószerűtlen, ami a legtöbb álom sajátja hogy azt gondoltuk, nem is álmot látunk, hanem tökéletesen öntudatunknál vagyunk. Természetesen az ébredéskor kiderül ennek az ellenkezője, ám sokan különböző technikákat és próbákat fejlesztenek ki ilyen esetekre, hogy meggyőződhessenek arról: amit látnak, nem csupán csalóka álom.

A holland orvos, van Eeden 1913-ban az elsők között volt, aki úgy próbálta a kérdést eldönteni, hogy élénk álmaiban olyan dolgokat próbált véghezvinni, amelyek a valóságban kivihetetlenek, például repülni próbált vagy normálisan elképzelhetetlenül hosszú ideig a víz alatt maradni. Ha álombéli próbálkozásait siker koronázta, biztos lehetett benne, hogy éppen az igazak álmát alussza. Van Eeden ezt az álom során bekövetkező egyfajta "hamis felébredésnek" nevezte. A próba azonban nem minden esetben jár bizonyossággal. Egy másik tudós, bizonyos A. E. Brown egyik álmában, amikor felfedezte, hogy álmodik, úgy döntött, hogy taxit hív, hogy ellenőrizhesse az eseményeket. Ám amikor a zsebébe nyúlt, hogy megnézze, van-e nála elég pénz, azt gondolta, hogy felébredt, mivel pénzét az ágyában látta szétszórva. Ám Mr. Brown valójában csak ezt követően ébredt fel, s magát teljesen más helyzetben találta az ágyában. És persze az álombeli pénz sem volt sehol.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/themes/psyc/alom1.htm