Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A demencia elvesz, de adhat is

Egy hatvanéves üzletember a demencia következtében veszítette el az állását és a régi életét. Arra azonban nem számított, hogy könnyedén megtanul szaxofonozni, méghozzá mesteri szinten. A Neurocase című szaklapban bemutatott eset arra hívja fel a figyelmet, hogy a demencia gyakran új képességek felfedezésével jár.

A koreai férfinél, aki csak J.K. néven szerepel a tanulmányban, a frontotemporális demencia (FTD) nevű betegséget diagnosztizálták, ami az agy egy részének elsorvadásával jár. A betegség tünetei hasonlóak az Alzheimer-kórhoz, tehát a személyiség fokozatos átalakulásával is jár. J.K.-t nehezen érintette, hogy elveszítette a munkáját és a barátait, a felesége biztatására azonban zenélni kezdett. A meglepetés ezután következett: noha J.K. korábban semmilyen hangszeren nem játszott, pillanatok alatt megtanulta kezelni a szaxofont, és még az egészséges, fiatal, zenével foglalkozó csoporttársainál is ügyesebben kezdett játszani. Az alabamai tudósok, az Amerikai Neurológiai Akadémia munkatársai az eset alapján arra következtetnek, hogy a koreai férfi újonnan támadt tehetsége a demencia megjelenésével van szoros összefüggésben.

 

Az FTD általában fiatalabb korosztályt érint, mint az Alzheimer-kór. Abban is különbözik a demencia ismertebb fajtájától, hogy nem elsősorban a rövidtávú memóriát érinti, hanem a viselkedés megváltozásához, a beszédkészség elvesztéséhez vezet – mondja Dr. Daniel Potts, demencia-szakértő.  A szakember azt is elmondta, hogy míg az FTD a mozgás-koordináció, a beszédkészség romlásával és elvesztésével jár, a művészi készségek valóban előtérbe kerülhetnek. Ennek az oka egyszerű: egy ilyen helyzetben a művészetek több figyelmet kapnak, és mivel a páciens felfedezi a tehetségét, többet fog foglalkozni az adott művészeti ággal.   A dél-koreai kutatás még keresi a választ, hogy mi más lehet még az oka a személyiségváltozásnak, amelynek köszönhetően a korábban rendezett, racionális gondolkozású J.K. 58 éves korára tehetséges zenész lett.

  

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/demencia-tanulas-uj