Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Agyunk szabadulni igyekszik a pontatlan információktól

A Princeton Egyetem munkatársai egy eddig nem ismert mechanizmust fedtek fel a memória szerveződésében.

A Proceedings of the National Academy oldalain megjelent tanulmány arra világít rá, hogy eddigi élményeink alapján agyunk önkéntelenül is megkísérli megjósolni egy jövőbeni esemény következményeit. Amennyiben agyunk jóslata tévesnek bizonyul, gyengülnek a következtetéshez vezető emlékképek. Minél nagyobb a tévedés, annál halványabb lesz az emlék. A tanulmányt vezető Nicholas Turk-Browne szerint a mechanizmus arra jó, hogy az agyunk eltüntesse a pontatlan, és ezért zajt hordozó emlékeket.

A szóban forgó vizsgálatban 24 felnőtt egyén vett részt, akinek fotósorozatot vetítettek, miközben agyuk működését funkcionális mágneses rezonancia képalkotó (fMRI) segítségével tesztelték. A képekről a kutatók kérdéseket tettek fel, azonban a vizsgálat valódi tárgya a kép látványára ébredő agyi aktivitás detektálása volt. A sorozat blokkokból állt: két jellegzetes arc fényképét egy tájkép követte, majd a mintázatban a két arc újra ismétlődött – az alanyok harmadiknak nyilván a már korábban látott elemet várták. Az ismétlődő tesztek felfedték, hogy a vizsgált egyének minél inkább várták (tévesen) az ominózus harmadik kép megjelenését, később annál hajlamosabbak voltak arra, hogy elfelejtsék azt.

A felfedezés hozzájárulhat ahhoz, jobban megértsük tanulási folyamatainknak, és ezáltal fejleszthessük a tanítás hatékonyságát.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/memoria-szelektalas