Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Hat aranyszabály a fiatalok szívrohamainak megelőzéséért

Hat aranyszabály betartásával meg lehetne előzni a fiatal nőknél bekövetkező szívinfarktusok többségét. Köztük például azzal, hogy hetente legfeljebb hét órát szabad tévézni, s tilos dohányozni – derül ki egy friss kutatásból.

A szabályok a következőek: a dohányzás elkerülése, az egészséges testsúly megtartása, hetente legalább 150 perc testmozgás, hetente legfeljebb hétórányi tévénézés, naponta maximum egy egységnyi alkohol, illetve egészséges étrend követése. Ezáltal a harmincas és negyvenes éveikben járó nők megelőzhetik a szívrohamot – mutat rá a tanulmány, amely közel 70 000 ápolónő bevonásával készült, húszéves adatgyűjtés alapján. A kutatást vezető Andrea Chomistek, az Indianai Egyetem Közegészségügyi Karának epidemiológusa és biostatisztikusa elmondta, hogy bár az Egyesült Államokban csökkent a szívbetegek aránya az elmúlt négy évtizedben, a 35 és 44 év közötti nőknél az átlagnál csekélyebb mérséklődést lehetett megfigyelni. „Az egészségtelen életmód szolgálhat magyarázatul az eltérésre” – nyilatkozta a szakember.

A 20 éves megfigyelési szakaszban 456 nő kapott szívrohamot, 31 691-nél diagnosztizáltak legalább egy szív- és érrendszeri kockázati tényezőt, beleértve a 2-es típusú cukorbetegséget, a magas vérnyomást vagy a magas koleszterinszintet. A résztvevők átlagéletkora 37 esztendő volt, a szívbetegség megállapításakor 50,3, a legalább egy kockázati tényező megjelenéséé pedig 46,8. A hat említett szabályt betartóknál 92 százalékkal alacsonyabb volt a szívroham kockázata, illetve 66 százalékkal a kockázati tényezők felmerüléséé. „A nőknek már fiatalon követniük kell ezeket az útmutatásokat, főleg ha már gyógyszert szednek például magas vérnyomásra vagy koleszterinszintre” – magyarázta Chomistek professzor.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/aranyszabalyok