A XIX század közepére a bécsi Közkórház Európa egyik leglátogatottabb kórházává vált, ahol medikusok és bábák képzése egyaránt folyt. A halandóság a szülészeti osztályon 57%-os volt. Ám 1840 októberében szétválasztották az oktatást, a medikusok Klein professzor keze alá, az I-es klinikára kerültek, a bábák a II-es számúra.

Tudnunk kell, hogy Bécsben az orvosok körében ekkoriban vált népszerűvé a boncolás, amit többnyire ők és a medikusuk végeztek, a bábák soha. A két szülészet különválasztása drámai hatást gyakorolt a halandósági statisztikákra. Míg a medikusok osztályán a nők közel egytizede – sőt volt év, hogy közel 10%-uk halt meg gyermekágyi lázban, addig a bábáknál ez e szám 3-4%-ra esett vissza.

A rémisztő adatok természetesen nem maradtak titokban. A várandós anyák rettegtek az I-es számú klinikától, ahogy Semmelweis is írja, számtalanszor fordult elő, hogy azok a nők, akik tájékozatlanságuk folytán először nem tudták, melyik osztályra kerültek, a felismerés után térden állva könyöröglek kiengedésükért. Számos bizottság próbálta feltárni a tragédiák okát, nem túl sok eredménnyel.

Semmelweis felfedezése

Semmelweis szemét egy barátjának, Kolletschka törvényszéki orvosnak a halála nyitotta fel, aki véletlenül megszúrta ujját a boncolásnál használt szikével. A sérült orvoson ezután ugyanazok a tünetek fejlődtek ki, mint amit Semmelweis a gyermekágyi lázban szenvedő anyáknál már tapasztalt, s hozzájuk hasonlóan rövid idő múlva bele is halt a fertőzésbe. Semmelweis rádöbbent, hogy a két betegség – ami végzett barátjával és a frissen szült nőkkel – egy és ugyanaz.

A kérdés magától értetődő volt: hogyan kerülhetett „hullaméreg" a nők szervezetébe? A válasz rémisztő: csakis az orvosok kezéről, azaz éppen Semmelweis és kollégái voltak megannyi fiatal élet kioltói. A tudós a mérgező anyagokat klórvizes mosakodással távolította el, melynek eredményeképpen szinte egy csapásra megszűnt a „járvány" a bécsi szülészeten.

Hazatérés Magyarországra

A nagy horderejű felfedezés gyors elterjedésének azonban két akadálya is volt. Semmelweis nem publikálta eredményeit, valamint bécsi karrierje áldozatul esett a különböző orvosi csoportok között dúló hatalmi harcnak. Bécsi ellehetetlenülése után Semmelweis Pesten, a Rókus kórházban helyezkedett el. Bámulatos, ám senki által figyelemre nem méltatott eredményeket ért el a gyermekágyi láz megfékezésében. A Rókus kórház után a következő lépcsőfok a pesti egyelem szülészeti tanszéke volt.

Az 50-es évek végére rászánta magát az írásra, a közel 550 oldalas Aetiológia azonban nem érte el a kívánt hatást. Oka volt ennek maga az író is; adatai nem a legpontosabbak, folyton ismétlésekbe bocsátkozott, meg sem említette újabb tapasztalatait. A kellő hatás hiánya nemcsak azzal magyarázható, hogy Semmelweis rossz író volt, hanem igen gorombán sértegette a kor legjelesebb orvosait is, akik így képtelenek voltak elismerni igazát. Csupán Magyarországon volt valamivel kedvezőbb a fogadtatás.

1864-től azonban egyre szaporodtak az elismerő nyilatkozatok, módszerét is egyre több helyen alkalmazlak, még olyanok is, akik tanításai helyességét kétségbe vonták. A jó hírekre azonban már nemigen figyeli, egyre ingerlékenyebb lett és figyelme is a gyermekágyi láztól a nőgyógyászat felé fordult. Cikkeket írt a témáról, az Aetiológia stílusánál sokkal összefogottabb és higgadtabb modorban.

Semmelweis elmebetegsége

Semmelweis 1865 augusztusában halt meg vérmérgezésben Megrázó, hogy pont ő, aki annyit tett a fertőzés okainak felderítéséért, épp abban a betegségben hal meg, amiért életét áldozta. A tragédia azonban nemcsak ez, hanem hogy halálával az általa hirdetett tan is feledésbe merült, az aszepszis elvét egy évtized múlva újra fel kellett fedezni.

Ennek oka főként betegségében keresendő, Semmelweis ugyanis paralízis progresszívában szenvedett. A kór előzményei már a 60-62-es években jelentkeztek, az Aetiológia írása idején. Betegségére vezethető vissza, hogy tudományos vitairataiban nem vette észre azokat az új elméleteket és eredményeket, amelyek az ő teóriáját igazolták. Sőt, még saját újabb felfedezéseit sem említette. Ha nem szenvedett volna paralízisben, a zseniális és igen művelt Semmelweis valószínűleg továbblépett volna az általa megkezdett úton, és ebben az esetben a világ nem Listert ünnepelné az aszepszis-antiszepszis felfedezőjeként.

Ismeretes, hogy a paralízis tüneteinek első fellépése után egy hosszabb, viszonylag nyugalmas időszak következik, ami még lehetővé teszi a mindennapos feladatok ellátását. Ez az időszak Semmelweis életében a könyve megírása és 1865 nyara közötti időszak. A külvilág továbbra is egészségesnek, bár kissé ingerlékenynek látta ebben az időben, ám a szakértő szemnek feltűnt volna, hogy a látszat mögött a személyiség teljes átalakulása megy végbe. Még fizikuma is átalakult, rövid három év alatt közel 15 évet öregedett. A kór elhatalmasodott rajta, s végül barátai és családja úgy döntöttek, hogy kórházi kezelésre van szüksége. A bécsi elmegyógyintézetbe szállítónak, ahonnan már soha többé nem távozhatott.

Betegségének okai

Semmelweisnek a paralízis kialakulásához valamikor vérbajjal kellett fertőződnie, amit nemcsak szexuális úton kaphatott meg. Ez idő tájt a szülészek és nőorvosok puszta kézzel vizsgálták pácienseiket, s elég volt egy apró, észrevehetetlen sérülés ahhoz, hogy egy fertőzött örömlánytól az orvos is elkapja a kórt.

Mint említettük, Semmelweis vérmérgezésben halt meg, s már kórházba kerülésekor fertőzött volt. Hogy ujja pontosan hol sérült meg, az nem ismeretes, Semmelweis maga sem tulajdonított neki jelentőséget, ami magyarázható azzal is, hogy paralízise folytán nem érzett fájdalmat. Az ismeretlen eredetű szúrás a jobb keze középső ujján érte, és meglehetősen mély sérülést okozóit. A gennyesedés a csontot és a környező területeket fertőzte, de betokosodott, és így nem terjedi tovább. A tragédia az elmegyógyintézetben következett be. Az ápolók egy dulakodás alkalmával akaratlanul szétroppantották a gennyes gócot, aminek következtében a fertőzés a vérerek útján az egész testben szétterjedt. Semmelweis, az anyák megmentője néhány nap múlva általános vérmérgezésben halt meg.