Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Több a TBC-s gyerek a hivatalosan közzétett adatnál

A Lancet Global Health szerint világszerte több mint 650 ezer gyermekben alakulhat ki gümőkór évente.

Ez a szám majdnem 25 százalékkal magasabb, mint az Egészségügyi Világszervezet jelenleg érvényben lévő becslése. A kutatók szerint az egészségügyi tisztviselők „óriási lehetőséget” szalaszthatnak el a betegség terjedésének megakadályozásában. A WHO következő jelentésében tervezi az erre vonatkozó becsléseinek frissítését. A tuberkulózis (TBC) kimutatása nagyon nehéz lehet gyermekekben, mert a fiatalok szervezetében sokkal kevesebb baktérium fordulhat elő, mint a felnőttekében, ami nagyon megnehezítheti a mintavételt. A WHO 2012-ben adta ki első nemzetközi becslését a gyerekekre vonatkozóan, amelyben évente körülbelül 530 ezer esetet becsült.

A Sheffieldi Egyetem, az Imperial College London és a Global Alliance for TB Drug Development szervezet kutatói azonban azt állítják, hogy ez a szám csak az országos hatóságoknak bejelentett eseteket veszi figyelembe, de a felügyeleti rendszer nagyon eltérő lehet a világ különböző országaiban. Ráadásul a szakértők úgy vélik, hogy néhány esetről azért nem szereznek tudomást, mert még mindig fennáll az a tévhit, hogy a gyermekek nem fertőzőek, és kevésbé súlyos problémát jelentenek, mint a felnőttek.

A brit kutatók most másképp közelítették meg a kérdést, és egy felnőtt betegekre összpontosító adatokkal dolgozó matematikai algoritmus segítségével hozták létre becslésüket. Azt állítják, hogy jelenleg mintegy 15 millió gyermek él egy háztartásban fertőző TBC-ben szenvedő felnőttel, és közel 53 millió gyermeknek van inaktív tuberkulózisa, vagyis a betegség olyan állapota, amelyből bármikor kifejlődhet a betegség fertőző, aktív típusa.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tbc-s-gyerekek