Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A lovaglás csökkenti a stresszt

A rendszeresen lovagló tizenévesek szervezetében kevesebb a stresszhormon, aminek a magas szintje egészségügyi problémákat okozhatna – derül ki egy friss kutatásból.

A tudósok a tinédzserek nyálmintáját vették alapul a kortizolszint méréséhez. Összesen 130 főt vettek górcső alá, akik 12 hetes lovaglókurzuson vettek részt. A fiatalok heti 90 percet töltöttek azzal, hogy a lovakról tanultak: a gondozásukról, az ápolásukról, az idomításukról és magáról a lovaglásról. Mindegyik résztvevő hat nyálmintát adott a tanfolyam kezdetén és végén.

Az American Psychological Association's Human-Animal Interaction Bulletin című szakfolyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a lovakkal időt töltő tinik stressz-szintje lényegesen alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoporté. „Kimutattuk, hogy a 12 hetes programban résztvevő gyerekeknek számottevően alacsonyabb a napközbeni és délutáni stressz-szintje, mint azoké, akik várólistán voltak a kurzusra. Rendkívül izgalmas eredmények ezek, mivel tudjuk, hogy a magas kortizolszint, elsősorban a délutáni, pszichés betegségek kockázati tényezője lehet” – fogalmazott Dr. Patricia Pendry, a Washingtoni Állami Egyetem munkatársa.

A szakértők remélik, hogy ez a kutatás az első lépést jelentheti a tinédzserek mentális problémáinak megelőzésében. Korábbi eredmények már rámutattak, hogy a kutyákkal, lovakkal, illetve macskákkal való kapcsolat jót tesz a csemetéknek, mivel javítja az önértékelésüket. A lovaglás tinédzserekre gyakorolt hatását azonban még nem vizsgálta senkit. „Különösen érdekesnek tartjuk az egészséges stresszhormonszint-termelést, mivel a szakirodalomból már világos, hogy ezzel fizikai problémák is megelőzhetőek, nem csupán mentálisak. Szerencsére beavatkozást nem igénylő módon, egyszerű nyálmintavétellel tudjuk ezt mérni” – tette hozzá a szakértő.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/stressz-lo