Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Rovarok a tányéron

A legtöbb ember, aki rászánja magát, hogy egészségesebben fog élni, több salátát kezd enni, és lejár edzeni. A 24 éves Peter Bickerton azonban egy ennél sokkal bizarrabb módszert választott, ő ugyanis úgy döntött, hogy rovarok fogyasztásával igyekszik elkerülni a szívbetegséget.

A férfi eddig már több mint 10 000 tücsköt, 5000 sáskát és 1000 pillangó lárvát evett meg és meg van győződve róla, hogy ezzel megelőzheti a magas koleszterinszint és a szívbetegség kialakulását, ami amúgy a családjában igen gyakran fordult elő. A Manchester Egyetemen tanuló Peter először 2009-ben, Ecuadorban evett rovart, ahol egy helyi törzs kínálta őt meg különféle lárvákkal, majd 2011-ben saját maga is kutatni kezdte, milyen előnyökkel járhat a rovarevés. Megállapította, hogy a rovarokban jóval alacsonyabb a szaturált zsírok mértéke, mint bármilyen más ehető állatban, és mivel a magas koleszterinszint hátterében elsősorban ennek a zsírnak a magas szintje áll, rovarok fogyasztásával csökkenthető a koleszterinszintünk. A kutatás során emellett arra is fény derült, hogy a rovarokban kétszer annyi a fehérje, mint például a marhahúsban és sokkal több az omega-3 zsírsav, mint a halakban, összességében pedig 100 g sáskában sokkal több a tápanyag, mint bármilyen más, hasonló mennyiségű húsban. Peter ezért elkezdett saját recepteket kreálni, melyekben kezdetben a rovarokat a hagyományos ételeivel kombinálva fogyasztotta, idővel azonban már szinte minden egyéb húsfélét száműzött, és csak a rovarok maradtak.

Peter szerint a titok abban rejlik, hogy úgy kell nézni a rovarokra, mintha nem azok lennének, a tücsköt például képzeljük csirkének vagy királyráknak, és utána mindet készítsük el úgy, mint bármilyen más ételt. Peter családja egyelőre hallani sem akar arról, hogy megkóstolják a férfi ételkölteményeit, barátnőjét azonban sikerült meggyőznie, így a kettesben elköltött romantikus vacsoráikon nem ritkák a lárvával vagy sáskával töltött finomságok. A férfi állítja, hogy sosem érezte még magát ilyen egészségesnek, ráadásul a testsúlyával sincs gondja. A jövőben azt tervezi, hogy saját rovartenyésztő üzemet hoz létre, ahol kitenyésztheti maga számára a tücsköket, sáskákat és bogarakat. Peter Bickerton véleménye nem teljesen egyedi, a WHO ajánlása szerint, ha az emberek bogarakat és rovarokat ennének, azzal megoldható lenne a világot sújtó élelmiszerhiány. Ráadásul ezek az állatok nagyon jó fehérjeforrások, és számos egyéb ásványi anyagot – például vasat, magnéziumot, foszfort, szelént - is tartalmaznak, emellett rostban gazdagok.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/rovareves