Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Szoláriumfüggésből bőrrák

A 33 éves Anna Taylor fiatalabb korában olyan szinte volt napfüggő, hogy három éven át szinte naponta képes volt egy órát a szoláriumban tölteni. Mostanra azonban teljes mértékben felhagyott ezzel az időtöltésével, miután az orvosok egy apró foltot vettek észre az arcán, amelyről kiderült, hogy rákos eredetű.

A nőnek szinte azonnal műtétre volt szüksége, amely során ki kellett vágni a tumort, majd 29 öltéssel kellett összevarrni, így most a szemétől a szájáig egy hatalmas sebhely húzódik végig az arcán. „Korábban büszke voltam a kinézetemre, ez a sebhely azonban örökre arra emlékeztet, milyen nagy ára volt a hiúságomnak” – vallotta meg érzéseit Anna, aki ma már legfőbb céljának azt tekinti, hogy minél több fiatal lányhoz eljuttassa az üzenetét, miszerint a szoláriumozás bizony nagy veszélyekkel járhat.

A rádiós műsorvezető még 18 évesen kapott rá a szoláriumozásra, amikor Ibizára készülődve úgy döntött, két héttel a nyaralása előtt elkezdi megalapozni a barnaságát. Hamarosan teljesen függővé vált, és szinte nem telt el úgy nap, hogy ne feküdt volna be a szoláriumba egy rövid időre. Noha a húszas éveire felhagyott a mindennapi szoláriumozással, addigra már minden bizonnyal visszafordíthatatlan károk érték a bőrét.

Először 2010-ben vette észre a foltot az arcán, ám nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mivel egy orvos is úgy ítélte meg, hogy csupán egy apró sebről van szó. A folt azonban tovább nőtt, ezért tavaly januárban Anna úgy döntött, egy másik orvossal is megnézeti. Ekkor már bizonyossá vált, hogy a hölgy arcán ún. bazális sejtes karcinóma fejlődött ki, ami a bőrrák egyik leggyakoribb típusa. A sussexi Royal Alexandra Kórház sebészeinek végül két félórás műtét során sikerült eltávolítaniuk a tumort és a környező szöveteket, ám a műtét óta egy hatalmas sebhely csúfítja el Anna arcát, ami ugyan idővel halványodni fog, de örök emlékként emlékeztetni fogja tulajdonosát arra, hogy mekkora veszélynek tette ki magát fiatal korában.

A bazális sejtes karcióma a bőrráknak egy olyan típusa, amely lassan fejlődik ki a bőr felső rétegeiben. Jóval gyakoribb, mint a melanóma, és az első jele általában egy apró dudor a bőrön, ami nem akar elmúlni. Kialakulásának pontos oka ismeretlen, de minden bizonnyal összefüggésben áll a túlzott UV sugárzással. Előfordulása gyakoribb ott, ahol a családban már volt rá példa, illetve a világos bőrűeknél és a szeplősöknél. Kezelése legtöbbször műtéti úton történik



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/szolariumfugges