Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Több százmillió nő maradhat fogamzásgátlás nélkül!

Világszerte több millió nő nem élhet a fogamzásgátlással, mert nem jut hozzá sem a tablettához, sem az óvszerhez. Egy ENSZ tanulmány prognózisa szerint különösen egyes afrikai országokban kell súlyos következményekkel, azaz rohamos népességnövekedéssel számolni.

A drogériában, a gyógyszertárban, a szupermarketben, az éjjel-nappali kis boltban – a nyugati országokban szinte minden sarkon hozzáférhető az óvszer. A világ több országában azonban egészen más a helyzet: az ENSZ egy átfogó tanulmányának prognózisa szerint 2015-re 233 millió nő nem jut hozzá a modern fogamzásgátlás eszközeihez, annak ellenére, hogy igényük lenne erre. A kutatók 1990 és 2010 között 194 országban elemezték ki a fogamzásgátlás gyakoriságát, illetve azt, hogy a meglévő szándék ellenére hány százalékban nem teljesült a fogamzásgátlás.

A házas, fogamzóképes nők körében a fenti időszakban a fogamzásgátló eszközök használatának gyakorisága 8%-al növekedett. Az antibébi tablettára és egyéb eszközökre vonatkozó, kielégítetlen igény 3%-al csökkent, ami a modern családtervezés terjedésének köszönhető.

Összességében elmondható, hogy a világ fejlődő országaiban is egyre nagyobb az igény a modern fogamzásgátló eszközök használatára.

2010-ben Kelet-Közép- és Nyugat Afrikában a házas nők 20%-a szívesen élt volna a fogamzásgátlás valamelyik lehetőségével. Különösen ebben a régióban van a hiánynak messzemenő következménye. Csádban, Maliban és Mauritániában az évszázad közepéig a népesség megháromszorozódása várható, ha nem történik változás a fogamzásgátlásban. Ez hatalmas terhet jelent az amúgy igen törékeny ökoszisztémának.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/nok-fogamzasgatlas-nelkul