Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nincs új kór a nap alatt

Egyes, viszonylag újnak gondolt fertőző betegségek valójában már évezredek óta köztünk lehetnek – állítja a Harvard Egyetem tudósa, Pardis Sabeti által vezetett tudóscsoport a Science-ben megjelent tanulmányban.

A tudósok szerint genetikai bizonyíték van rá, hogy az Ebolához és a Lassa-vírushoz hasonló kórokozók, amelyekről az utóbbi 50 évben hallhattunk először, valójában már több száz, sőt, több ezer éve is fertőzhettek. Egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy az Ebola és a Lassa-láz által leginkább sújtott területeken élők közül sokan már olyan hosszú ideje vannak kitéve a kórokozóknak, hogy immunisak lettek a betegségekre. Tavaly például egy guineai közösség tagjainak körében végzett vérteszt derített fényt arra, hogy a közösség tagjainak 55 százaléka van régóta kitéve a Lassa-vírusnak, 22 százalékuk pedig az Ebolának. Általában több generáció szükséges ahhoz, hogy kialakuljon az immunitás.

Az Ebola és a Lassa kórokozójának genetikai vizsgálata során kiderült, hogy a Lassa egy sokkal ősibb vérzéses betegség-törzsből szakadt ki körülbelül 500 éve, az Ebola pedig még ennél is régebben, 10 000 évvel ezelőtt vált ki a Marburg-vírustörzsből. A kutatásból kiderült továbbá, hogy a betegségek közül mindkettőnél gyakran fordulnak elő atipikus (vagyis nem nyálkahártya- és belső vérzéses) tünetek. A betegek gyakran egyáltalán nem mutatnak vérzéses tüneteket, csak lázasak, köhögnek és fáj a torkuk. Ezekben az esetekben valószínű, hogy az orvosok tévesen diagnosztizálták őket Ebolás vagy Lassa-lázas betegként. Ez a jelenség segítene megmagyarázni, miért gondolják sokan, hogy ezek a betegségek egyre nagyobb arányban fordulnak elő világszerte. Sabeti és kollegái szerint nem a fertőző betegségek terjednek egyre jobban, hanem azok az orvosok vannak egyre többen, akik mindenbe ezt a két betegséget látják bele. "Ezeket a betegségeket csak mostanában ismerte meg a modern orvostudomány, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen új keletűek lennének. Ha az Ebola és a Lassa-láz esetében bebizonyosodik, hogy igazunk van, akkor nagy a valószínűsége, hogy a többi hasonló betegségnél sem lesz más a helyzet. Meg kell találnunk ezeknek a betegségeknek a melegágyait és akkor könnyebben megjósolhatjuk, mikor várható egy nagyobb, akár világméretű járvány is" - írják a kutatók.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/nincs_uj_kor