Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Elhízhatnak a császárral született babák

Kétszer nagyobb valószínűséggel lesznek elhízottak azok a gyerekek, akik császármetszéssel jönnek a világra, állapították meg amerikai szakemberek. Az összefüggés egyik oka az lehet, hogy a császármetszés útján történő születés jelentős hatással lehet a babák bélbaktériumaira, amelyek befolyásolják az ételek emésztésének módját.

A Massachusetts állambeli Bostoni Gyermekkórház kutatóinak vizsgálatában 1999 és 2002 között 1255 kismamát – akik a terhességük 22. hete előtt voltak – és gyermekeiket vonták be. A szakemberek a babák születésekor, majd három évvel később is megmérték a gyerekek testhosszát és súlyát. Az eredmények szerint a császármetszéssel világra jött gyerekek kétszer nagyobb valószínűséggel küzdöttek elhízással, mire elérték a három éves kort – olvasható a tanulmányt ismertető BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató internetes oldalán.

A vizsgálatban részt vevő kismamák közül nagyjából minden negyedik császármetszéssel hozta világra a gyermekét, míg a többiek hüvelyi úton szültek. A kutatók összefüggést találtak a testtömeg, a bőrvastagság és a babák születési módja között. Azt is kimutatták, hogy a császármetszéssel szülő anyák nagyobb valószínűséggel rendelkeztek magasabb testtömeggel, mint a hagyományos módon szülő társaik. Ez egy olyan tényező, amelyről már korábban megállapították, hogy hatással van a gyermekkori elhízásra.

A Az Archives of Disease in Childhood című folyóiratban közölt tanulmány szerint a gyermekkori elhízás másik lehetséges magyarázata, hogy a császármetszéssel, illetve a hüvelyi úton világra jövő babák eltérő összetételű bélbaktériumokra "tesznek szert" a születés során. A kutatók ezért azt tanácsolják a császármetszést fontolgató kismamák számára, hogy vegyék számításba a gyermekek későbbi elhízásának kockázatát.

Nagy-Britanniában a kismamák több mint 23 százaléka császármetszéssel hozza világra a gyermekét. 

„Ez egy rendkívül érdekes, ám kis méretű tanulmány – mutatott rá Patrick O'Brien, a brit Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának (Royal College of Obstetricians and Gynaecologists) szóvivője. – Ezért mindenképpen meg kell ismételni egy átfogóbb formában.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/csaszarmetszes-gyermekkori-elhizas