Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A szoptatás csökkenti a mellrák kockázatát

Legalább egy éven át tartó szoptatással egyharmadával csökkenhet a mellrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik családjában több mellrákos eset is előfordult, és hordozzák a betegségre hajlamosító BRCA gén változatait.

A hibás génvariációt hordozó nőknek csaknem 3:4 az esélye arra, hogy mellrákosak lesznek. Ezeknél az asszonyoknál olyan nagy mértékben fennáll a daganat kialakulásának veszélye, hogy sokan megelőző célzattal távolíttatják el emlőiket, hogy ne kelljen időzített bombaként élni életüket.

Az ontariói Női Kutatóintézet szakemberei 6 000 BRCA1 és BRCA2 hordozó nőt vizsgáltak, akik nagyjából 50 százalékánál már diagnosztizálták is a rákot. A lehető legtöbb szempont szerint igyekeztek összehasonlítani őket, például aszerint, hogy hányszor szültek, mennyi idősek, milyen súlyúak.

A kutatásból kiderült, hogy a BRCA1 génnel élő nők 32 százalékkal kisebb arányban betegedtek meg, ha a szoptatást választották. A két, vagy több évig tartó szoptatás csaknem 50 százalékkal vetette vissza a rák kockázatát. A kutatók kiszámolták, hogy ha öt BRCA 1 génhordozó nő egy éven át szoptat, akkor ezzel megelőznek 1 rákos megbetegedést.

A BRCA2 génváltozattal rendelkező nők mellrák-kockázatát azonban nem befolyásolta a szoptatás, ami arra enged következtetni, hogy a két gén eltérő módon vezet a tumor kialakulásához.

A rákos nők átlagosan két hónappal rövidebb ideig szoptattak, mint az egészségesek, akiknél az egy éven át tartó emlőből való táplálás a szakemberek szerint 4,3 százalékkal csökkenti a rák kockázatát.

Dr Steven Narod társszerző a következőket fogalmazta meg a BioMed Central című folyóiratban: „Az eredmények hitelessé teszik a szoptatás rákellenes hatását a BRCA1 génnel rendelkezők számára. A BRCA2-hordozók esetében az összefüggés hiánya arra utal, hogy náluk más a karciogenezis (a rák kialakulása) biológiai útja. A BRCA1 mutáció esetén javasolni kell a szoptatást a rákos esetek számának csökkentése érdekében.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/szoptatas-mellrak