Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A sok fejelés károsíthatja a focisták agyát

Agyrázkódáshoz hasonló sérülésekhez vezethet, ha egy focista sokszor fejel a labdába – idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

Az amerikai Albert Einstein orvosi egyetem munkatársai 32 fiatal, amatőr játékos agyát szkennelték egy speciális MRI-vizsgálattal, az úgynevezett diffúziós tenzoros képalkotással. A mágneses rezonancián alapuló módszerek közül ez a technika lehetővé teszi, hogy tanulmányozzák az agy vízmolekuláit, valamint az idegeket és szöveteket.

A vizsgált önkénteseket arról is kikérdezték, hogy játék közben milyen gyakran fejelnek. Nagyjából évi ezer fejelésnél lehet a határ, amelynél már károsodhat az agy – legalábbis ezt állapították meg a 32 résztvevő agyának vizsgálata alapján a kutatók.

Az agyi elváltozások szerencsére ilyenkor is enyhének bizonyultak, öt agyterületen, főként a koponya elülső részénél találtak kisebb elváltozásokat a gyakran fejelőknél; ők a verbális memóriát és reakcióidőt mérő teszteken is gyengébben szerepeltek társaiknál.

Michael Lipton kutatásvezető, aki az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves tudományos találkozóján ismertette az eredményeket, elmondta, hogy egy focilabda körülbelül 55 kilométeres óránkénti sebességgel érkezhet az amatőr játékosok fejéhez, és akár kétszer ilyen gyorsan a professzionális futballban. A fej labdával való gyakori ütközése hosszabb távon eredményezi a kimutatott sérülést, amely a kutatók szerint idővel regenerálódhat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/fejeles-agyserules