Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nehezen esnek teherbe a túl sovány nők

A túlzott soványság jobban megnehezíti a teherbeesést, mint a túlzott elhízás, mivel a soványak szervezetében kritikusan lecsökken az ösztrogén hormon termelése – derült ki egy kutatásból.

Richard Sherbahn amerikai termékenységi szakértő úgy véli, miközben az elhízásra aránytalanul sok figyelmet fordítanak az orvosok, a kóros soványság okozta problémát hajlamosak alábecsülni. Évek óta egyre nagyobb divat a nullás méret, amit főként a fiatal lányok követnek. Akár önsanyargatás, éhezés árán is olyan vékonyak akarnak lenni, hogy beleférjenek a már-már csont és bőr modellek ruháiba.

A chicagói Termékenységi Központ az elmúlt nyolc évben 2500 mesterséges megtermékenyítéssel kezelt nőt vizsgált meg, akiket három csoportba sorolt: normál testsúlyú, elhízott és túlzottan sovány. A normál testsúlyúak felének született meg a kisbabája, míg az elhízottak csupán 5 százalékkal maradtak le tőlük, vagyis a 45 százalékos szülési arányuk még mindig jónak volt mondható, szemben a vékonyakkal, akiknek csupán 34 százalékának született gyermeke.

Bár az orvosokat is meglepte, hogy az elhízott nőkkel szemben a vékonyak estek nehezebben teherbe, mégis logikus a dolog, hiszen a soványság hatására csökken az ösztrogén, vagyis a női nemi hormon termelődése. A szakértők szerint ezért ha valaki nehezebben esik teherbe, lehetséges, hogy a súlyával van a probléma.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/sovanysag-teherbe-eses