Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Radioaktív részecskékkel vannak tele a cigaretták

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói szerint a dohánycégek már több mint négy évtizede tisztában vannak azzal, hogy a cigarettafüst radioaktív alfa-részecskéket tartalmaz, ám mindezt eltitkolták a nyilvánosság elől.

A kutatók számtalan korábbi dokumentumot tanulmányoztak át, így derült ki, hogy a dohánygyárak már az 1960-as években is tisztában voltak ezzel a veszéllyel, mégsem tettek semmit. Hrayr S. Karagueuzian kardiológus professzor, a  Nicotine & Tobacco Research című szaklapban online közölt tanulmány szerzője beszámolt arról is, hogy a dohánygyárak félrevezető állításokkal próbálták eltussolni a tényeket, sőt betiltottak minden olyan publikációt, amely a fenti problémakörrel kívánt foglalkozni.

A polónium-210 nevű anyag – melyet a dohánylevelek szívnak magukba a légkörből – minden kereskedelmi forgalomban levő cigarettában megtalálható, így dohányzás során bejut a tüdőbe. A tüdőrák kockázatának kialakulása ellenére a dohánygyárak nem kezdték el használni azt a már 1959-ben felfedezett, majd 1980-ban továbbfejlesztett eljárást, amely révén a polónium-210-et ki lehetett volna vonni a dohánytermékekből, és bár mindezt a költségekkel és a környezeti hatásokkal indokolták, a most napvilágra került dokumentumokból kiderül, hogy egész más okok álltak a háttérben. Karagueuzian szerint a valódi ok az volt, hogy a tisztító eljárás következtében a nikotin nehezebben szívódott volna fel az agyban, ezáltal lassabban váltott volna ki függőséget a dohányosoknál.

A mostani tanulmány azért is időszerű, mivel az USA Családi Dohányzásmegelőző és Dohányellenőrző Törvényének 2009 júniusi cikkelye garantálja, hogy az amerikai Élelmezési és Gyógyszerügyi Hivatal elrendeli a káros összetevők dohánytermékekből történő kivonását a nikotin kivételével. A kutatók úgy vélik, az alfa-részecskék kivonásának az elsők közt kellene megtörténnie, mivel egy ilyen lépésnek hatalmas szerepe lehetne a közegészség javulásában.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/cigaretta-radioaktiv-alfa-reszecskek