Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Már héthetesen kiderülhet a magzat neme

A magzat nemét általában a terhesség 20. hete körül végzett ultrahangvizsgálaton már ki lehet deríteni, amerikai kutatók szerint azonban egy egyszerű vérvizsgálat segítségével erre korábban, már a magzat hét hetes korában sor kerülhet.

A Dr. Diana W. Bianchi és munkatársai által kidolgozott teszt során az anya vérében szabadon áramló DNS-t nézik át, hogy találnak-e benne Y, azaz férfi kromoszómákat. Ha nem, akkor a magzat minden valószínűség szerint lány lesz. Noha a teszttel szinte száz százalékos pontossággal kideríthető a magzat neme, az eljárást eredetileg különféle nemhez kötötten öröklődő rendellenességek korai felismerésére szánták.

Ilyen genetikai betegség a hemofília, amely elsősorban a fiúkat veszélyezteti, illetve a funkcionális férfihormon-túltermelődés, ami lányoknál férfi ivarszerveket, fiúknál korai pubertást okozhat, ezért ilyenkor az anyát általában szteroiddal kezelik. A harmadik esetben az ivarszervek alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy fiú vagy lány-e a magzat.

„Egy korábbi tanulmány rávilágított, hogy a vérteszt révén ötven százalékkal csökkent azon esetek száma, amikor invazív eljárást kellett az anyákon alkalmazni” – számolt be róla Bianchi, a Journal of the American Medical Association című lapban megjelent tatnulmány szerzője. Számos európai országban már rutineljárásnak számít mindez, de az Egyesült Államokban egyelőre még nem, és Magyarországon sem hozzáférhető.

A teszt közvetlen forgalomba hozása számos etikai kérdést is felvet majd, hiszen előfordulhat, hogy egyesek arra használják majd, hogy ha magzatuk nem az általuk vágyott nemű, akkor egyszerűen elvetetik. A szelektív abortusz ilyen gyakorlata különösen bevett Kínában és Indiában.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/magzat-neme-vervizsgalat