Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nincs rá bizonyíték, hogy a kávé ártana

A korábbi aggodalmakkal ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a napi több kávé fogyasztása növeli a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát – állítják tanulmányukban amerikai kutatók.

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat adatait elemezték, amelybe eredetileg összesen 170 ezer embert vontak be, a követési idő pedig akár 33 év is volt.

"Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 3 csészénél több kávé szokásszerű fogyasztása nem hozható kapcsolatba a magas vérnyomás emelkedett kockázatával azokhoz képest, akik átlagosan napi egynél kevesebb kávét ittak" – írta Liwei Chen, a Louisianai Állami Egyetem közegészségügyi karának munkatársa.

A résztvevők közül csak minden ötödiknél fejlődött ki magas vérnyomás, és a napi öt kávét ivók között sem volt nagyobb az arány. Még meglepőbb módon azoknak az embereknek, akik napi 1-3 csészényi kávét ittak, némiképp nagyobb volt a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására.

Egyes szakemberek szerint a kávé akkor növelheti a magas vérnyomás kockázatát, ha olyan sokat iszik valaki, amely már akadályozza éjszakai alvását, így krónikusan kialvatlan marad.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kave-magas-vernyomas