Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nanotechnológiával a gyógyszerrezisztens baktériumok ellen

Olyan nanorészecskéket állítottak elő az IBM kutatói, melyek laborkísérletekben sikeresen vették fel a harcot az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokkal. A biológiailag lebomló polimerből készült részecskék az egészséges sejteknek nem ártanak.

A Nature Chemistry című tudományos folyóiratban ismertetett új technológia alapvetően új megközelítést kínál az egyre növekvő közegészségügyi probléma, az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedésével szemben.

James Hedrick kutatásvezető ismertetése szerint az emberi hajszálnál ötvenezerszer kisebb átmérőjű nanorészecske elektromos töltése miatt a baktériumok ellentétes előjelűen töltött membránjának felületéhez kötődik, majd lyukat üt rajta, melyen keresztül "kiüríti" a kórokozót. Mivel a fertőzött sejtek elpusztulnak, a kutatók reményei szerint a baktériumok így képtelenné válnak arra, hogy rezisztenciát alakítsanak ki a bevitt gyógyszerrel szemben.

Mint Mario Raviglione, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője kiemelte, az új technológia jóval továbblép a szokásos antibiotikumok bevett módszerén. "Olyan, mint egy rakéta a sejt ellen" – tette hozzá.

Amióta 1928-ban Alexander Fleming felfedezte az első antibiotikumot, a penicillint, számos baktériumellenes szert fejlesztettek ki a tudósok, ám a kórokozók rövidebb-hosszabb idő alatt rezisztenciát alakítanak ki magukban a gyógyszerekkel szemben. Az új antibiotikumokat kereső kutatók több évtizede versenyben vannak a gyorsan mutálódó baktériumokkal. Jelenleg csak az Egyesült Államokban évente 19 ezer ember hal meg egyedül az MRSA (meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus) fertőzése miatt, és Európában is hasonló az áldozatok száma.

A WHO által szervezett április 7-ei egészségügyi világnap idei témája ezért az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztencia, és annak világméretű terjedése. A gyógyszerek széles körével szemben ellenálló baktériumtörzsek kialakulásához és terjedéséhez a szakemberek szerint az antibiotikumok túlhasználata és helytelen alkalmazása vezetett az elmúlt évtizedekben.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/nanotechnologia-bakteriumok