Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Miért tesznek beismerő vallomást ártatlanok?

Amerikai pszichológusok arra voltak kíváncsiak, vajon mi vesz rá ártatlan embereket arra, hogy bűnösnek vallják magukat, akár igen komoly bűntettek esetében is.

Stephanie Madon és Max Guyll, az Iowa Állami Egyetem pszichológusai azt feltételezték, hogy az ártatlanul tett beismerő vallomás a rendőrség kihallgatási módszereinek köszönhető, például annak, hogy elszigetelik a gyanúsítottat a külvilágtól, vagy hamis bizonyítékokat használnak fel, amelyek mind arra ösztönözhetik, hogy vallomást tegyen.

A szakemberek kísérletükben 38 nőt és 43 férfit kérdeztek ki korábbi bűnügyeikről és a kihallgatások körülményeiről. A vallatás során először ugyanazokat a kérdéseket újra és újra feltették a gyanúsítottaknak, akiknek minden alkalommal újra válaszolniuk kellett, majd heteken keresztül egy rendőrtiszttel kellett találkozniuk, hogy részletesen is megbeszéljék a kérdésre adott válaszokat.

A kísérlet résztvevői inkább bevallottak valami bűntettet, csak ne kelljen folyton ugyanarra a kérdésre felelniük, és ezt annak ellenére tették, hogy tudták, ebben az esetben heteken át kell majd részletesen válaszolniuk a rendőrök kérdésire.

Egy másik kísérletben a szakemberek megfordították a kérdezés sorrendjét, de az eredmény ugyanaz lett. A résztvevők most a rendőrökkel való beszélgetés alól próbálták kihúzni magukat a vallomásukkal, akkor is, ha tudták, hogy utána vissza kell jönniük, és számos kérdésre kell újra és újra felelniük.

A kutatók célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a gyanúsítottak csak a rövidtávú következményekre figyelnek, nem gondolkoznak hosszabb távon, és inkább bármit bevallanak, csak ne kelljen a rendőrökkel beszélgetniük. Érdemes lenne tehát a rendőrségi kihallgatások módszerein változtatni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/artatlan-beismero-vallomas