Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A tbc jelentően növeli a tüdőrák kockázatát

A tbc (tuberkulózis) megelőzése egyben a tüdőrák elkerüléséhez is hozzájárulhat, egy tajvani tanulmány szerint ugyanis az egészséges emberekhez képest a tbc-s betegek jóval nagyobb eséllyel betegednek meg tüdőrákban.

A tajcsungi Kínai Orvosi Egyetem kutatói egy országos egészségügyi program keretében 1998 és 2000 között tbc-vel diagnosztizált, húsz év feletti betegek adatait hasonlították össze nem tuberkulózisos egyénekével. A vizsgálat kezdetén a vizsgáltak egyike sem szenvedett rákban.

A két csoport 2001 és 2007 közötti vizsgálata alapján a kutatók megállapították, hogy a tbc-s betegeknél 10,9-szer nagyobb eséllyel alakult ki tüdőrák, mint az  egészséges embereknél – derült ki a Journal of Theoracic Oncology című szaklapban megjelent eredményekből.

Cse-Ji Csen kutató szerint bár ismert dolog, hogy a tüdőrák kialakulása összefüggésben van a dohányzással, véleménye szerint – amelyet a tanulmány eredményei is alátámasztanak – a tüdőrák elleni világméretű harcban a tbc megelőzése is jelentős szerepet játszik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világ lakosságának több mint egyharmada, azaz több mint kétmilliárd ember fertőzött tbc-baktériummal, és minden második ember fertőz meg még valakit. A betegség a fertőzöttek tizedénél alakul ki életük során. Különösen a HIV-fertőzöttek veszélyeztetettek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tbc-tudorak