Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Tarol a tbc Nagy-Britanniában

Nagy-Britannia az egyetlen nyugat-európai ország, ahol emelkedik a tuberkulózis (tbc) aránya, Londonban pedig kirívóan magas az esetek száma – tudatták közzétett jelentésükben brit kutatók.

Nagy-Britanniában 2009-ben 9 ezer tbc-s beteget diagnosztizálnak, az összes tuberkulózisos eset 40 százalékát pedig a fővárosban, ahol 1999-től 2009-ig 50 százalékkal emelkedett a megbetegedések aránya.

Mivel az eseteknek becslések szerint csak mintegy 70 százalékára derül fény, a betegség az ismertnél még nagyobb méreteket ölthet – olvasható a The Lancet Infectious Diseases című szakfolyóiratban.

„Aggodalommal figyeljük, hogy a tbc-s esetek az 1970-es évek óta a legmagasabb szintet érték el” – mondta Ibrahim Abubakar, a brit Egészségvédelmi Ügynökség tuberkulózist követő részlegének vezetője.

A megállapítások szerint a betegség főként a nagy kockázatú csoportokon belül terjed. Ilyenek a bevándorlók, menekültek, hajléktalanok, droghasználók, rabok, valamint a HIV-vírussal fertőzött emberek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tbc-nagy-britannia