Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A gyerekek is félnek a haláltól

A felsőfokú végzettségűek kevésbé félnek a haláltól, mint a kevésbé képzettek, állapította meg egy spanyol kutatás. A haláltól való félelem sokkal jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra, ami gyermekeik elmúláshoz való viszonyát is befolyásolja.

A Granada Egyetem kutatói azt vizsgálták 8-12 éves gyerekek, valamint szüleik és tanáraik bevonásával, hogy a felnőttek hozzáállása hogyan befolyásolja a gyermekek halálhoz való viszonyát, félelmeit. Kiderült, hogy minden gyereknek van élménye az elmúlással kapcsolatban, és 76%-uk fél is tőle, ami annak köszönhető, hogy édesanyjukkal nem beszélnek a témáról. Mint kiderült, az ilyen gyerekek jobban aggódnak a korai halál miatt, és hajlamosabbak rosszabbul megbirkózni a gyásszal.

A spanyol kutatás szerint a gyerekek – főleg a lányok – többsége hisz a halál utáni életben, és aggódik is miatta.

A tanárok nyolcvan százaléka szerint a halál nem része a tananyagnak. Hatvan százalékuk azonban saját bevallása szerint beszél erről olykor a gyerekekkel, leginkább valamelyik elhunyt rokonuk kapcsán.

A kutatók szerint fontos lenne az elmúlást beépíteni a tantervbe „hogy megtanulják értékelni az életet, és hogy elszakítsuk őket azoktól a félrevezető információktól, amely a médiából árad rájuk. Ezzel segítenénk a gyerekeket, hogy életük során józan elképzeléseik legyenek a halálról, és megkíméljük őket a testi- és lelki egészségüket roncsoló káros hatásoktól.”

A felmérés egy másik eredménye szerint a magasan iskolázott szülők kevésbé állnak negatívan a témához. „Ha pedig a halált bemutatnák az iskolában, a gyerekek megközelítése sokkal valóságosabb lenne, és  felnőttkorukban elkerülhetnék a gyászfolyamatból adódó problémákat” – írják a kutatók az eredményeket bemutató tanulmányban.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/halal-gyerekek