Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A kannabisz a legnépszerűbb drog Magyarországon

Magyarországon nem nő a kábítószereket kipróbálók száma, az egyedüli kivételt a kannabiszfogyasztás jelenti, és a kábítószer-problémával kezeltek legnagyobb arányát a kannabisz hívei teszik ki – derült ki a magyarországi kábítószerhelyzetről készített Nemzeti Drog Fókuszpont idei jelentéséből.

A közlemény szerint a drogfogyasztás miatt kezelésre jelentkezők legnagyobb része (70 százaléka) kannabiszhasználat miatt kért segítséget. A nyomozóhatóságok korábban nem látott számban és méretben foglaltak le indiaikender-ültetvényeket – tették hozzá. A középiskolások körében is ez a legelterjedtebb tiltott szer.

A nyomozati és lefoglalási adatok azt mutatják, hogy a kokain elterjedtsége is növekszik. A kokain birtoklásáért indult büntetőeljárások száma, valamint a kokainfogyasztás miatt kezdeményezett kezelések száma viszont egyaránt alacsony, ami azt mutatja, hogy a probléma gyakran rejtve marad.

Egy 2009-ben készített becslés szerint a megelőző két évben mintegy 28 ezren használtak amfetamint, egynegyedük naponta vagy hetente több alkalommal. Az amfetamint fogyasztók közül minden ötödik intravénásan használja a szert, ráadásul egyre fiatalabb korban. A heroint intravénásan adagoló fogyasztók száma ugyanakkor egyre kevesebb – olvasható a közleményben.

2009-ben rekordszámú új kábítószerről érkezett hivatalos bejelentés az Európai Unió kábítószer-monitorozási központjához (EMCDDA) és az Európai Unió rendvédelmi ügynökségéhez (Europol). Míg Magyarországon 2008-ban mindössze egy, még azonosítatlan új szer került a hatóságok látókörébe, 2009-ben a Nemzeti Drog Fókuszpont hat új szer, illetve szerkombináció megjelenéséről értesítette az EMCDDA-t.

A Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének magyarországi központja; évente összefoglalót készít a magyarországi kábítószerhelyzet alakulásáról.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kabitoszer-helyzet