Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Magzatuk termékenységét rontják a dohányzó anyák

A gyermeket tervező párok jobban teszik, ha még az első próbálkozás előtt leszoknak a cigarettáról, a dohányzás ugyanis férfiak és nők esetében egyaránt rontja a termékenységet, sőt, még a gyermekeikét is.

Korábbi kutatások már rámutattak, hogy a dohányzás rossz hatással lehet a termékenységre. A Buffalo Egyetem kutatói 2005-ben kimutatták, hogy a dohányos férfiak spermiumai nehezebben találnak el a petesejthez, mint a nem dohányzók hímivarsejtjei. A Rochesteri Egyetemen 2008-ban fedték fel, hogy azok a nők, akik gyerekként vagy fiatalként passzívan dohányoztak, nehezebben esnek teherbe.

Kettős hatás

Egy új tanulmány szerint a terhesség korai szakaszában való dohányzás a születendő gyermek későbbi termékenységét is ronthatja, csökkenti ugyanis az embrió csírasejtjeinek számát – ezek a sejtek fejlődnek később petesejtté vagy spermiummá.

A Koppenhágai Egyetemi Kórház kutatói 52 megszakított terhességből származó embrió heréit és petefészkeit vizsgálták, továbbá kérdőívvel mérték fel a nők dohányzási és életvezetési szokásait. A fiúmagzatok esetében a csírasejtek száma több mint felére csökkent, ha az anyjuk dohányzott az első trimeszterben, és minél többet füstölt a kismama, annál több csírasejt károsodott.

"Valószínűleg már egész korán kezdődik a károsodás, még mielőtt a nő felfedezi, hogy új életet hordoz a szíve alatt” – Claus Yding Andersen professzor, a kutatás résztvevője. Elmondása szerint további vizsgálatok szükségesen annak kimutatására, hogy a károsodás végleges-e, vagy a terhesség későbbi szakaszában esetleg kompenzálódik, de bárhogy is van, a terhességet tervező nők mindenképp jól teszik, ha leszoknak a dohányzásról – olvasható a Human Reproduction című szaklap szeptemberi számában.

A spermiumok is károsodnak

Ugyanebben a számban egy másik kutatás arra szolgáltat bizonyítékot, hogy a dohányzás a férfiak megtermékenyítő-képességét is rontja. A dohányzó férfiaknál ugyanis felborul egy protamin nevű fehérje egyensúlya, ami miatt sérül a spermiumok DNS-e, így azok kisebb eséllyel képesek megtermékenyíteni a petesejtet. Ha ez be is következik, sokkal nagyobb a vetélés kockázata – állítja Mohamed Hammadeh, a német Saarland Egyetem szülész-nőgyógyász professzora. Elmondása szerint a hatás egyaránt megfigyelhető termékeny és nemzőképességi problémákkal küzdő férfiak esetében.

A szakember azt javasolja azon férfiaknak, akik mesterséges megtermékenyítésben szeretnének részt venni, hogy a beavatkozás előtt legalább három hónappal hagyjanak fel a dohányzással.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/dohanyzas-termekenyseg