Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Konzervatívabbak lettek a szex terén a német tinik

Később kezdik a szexuális életet, és kevésbé aktívak a német tinik egy átfogó kutatás szerint, mint öt évvel korábban. A fiatalok nem csak visszafogottabbak, de óvatosabbak is: jóval nagyobb gondot fordítanak a védekezésre.

A szexuális életet élő tinédzserek közül sokan fogamzásgátló tablettát és óvszert is használnak, hogy elkerüljék a betegségeket – mutatott rá a jelentés ismertetésekor az egészségügyi felvilágosításért felelős szövetségi központ igazgatónője.

A 2009-ben készült, Jugendsexualität 2010 (Fiatalok szexualitása 2010) címet viselő kutatás során 3500 fiatalt, közöttük közel ezer bevándorlói háttérrel rendelkezőt kérdeztek meg.

Az eredmények szerint ma mind a német-, mind a bevándorló családokból származó tinédzserek később kezdik a szexuális életet: míg 2005-ben még a 14 évesek tíz százalékának voltak már tapasztalatai a szexuális aktusról, addig ez néhány év alatt négy százalékra csökkent. A lányoknál 12 százalékról hét százalékra esett ez az arány.

A 17 éves lányok közül 2005-ben még 77 százalék mondta, hogy nemi életet él, ez az aktuális felmérésben 66 százalékra apadt. A fiúknál nem történt számottevő változás, a 2005-ös jelentésben szereplő 66 százalékról mostanra 65 százalékra csökkent ez a hányad.

A bevándorló családokból származó tinédzserek a tanulmány szerint korábban kezdik a szexuális életet, és aktívabbak német társaiknál. Ugyanakkor az ő körükben is visszaesés mutatkozott: míg 2005-ben még a 14 évesek 29 százaléka volt már túl az első aktuson, addig ez mostanra tíz százalékra apadt. A 17 évesek körében 79-ről 72 százalékra csökkent ez az arány.

A visszafogottabb szexuális élet okaként a fiatalok a megfelelő társ hiányát és saját félénkségüket jelölték meg. "Nagy bennük a bizalom iránti vágy" – mondta az igazgató.

A szexuális erőszakkal kapcsolatos kérdések kimutatták: a bevándorlói háttérrel rendelkező lányok 19 százaléka, a német származásúak 13 százaléka tapasztalt meg erőszakos jellegű közeledést.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/nemet-fiatalok-szex