Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Kevés zsír helyett jobb a kevés szénhidrát

Az alacsony szénhidráttartalmú diétával körülbelül ugyanolyan mértékű fogyás érhető el hosszabb távon, mint az alacsony zsírtartalmú étrenddel, ám előbbi jobb lehet a szív egészsége szempontjából.

Az eddigiek közül az egyik leghosszabb távú kutatás során amerikai kutatók 307 elhízott, ám egészséges felnőttet vizsgáltak. A tesztalanyok kétharmada nő, egyharmada férfi volt, akik koleszterinszintjük a normális határértéken belül volt, és cukorbeteg sem volt köztük. A résztvevőket két csoportba osztották: az egyik csoport az Atkins nevével fémjelzett alacsony szénhidráttartalmú, a másik pedig alacsony kalória- és zsírtartalmú étrendet követett.

A két évig tartó követéses vizsgálat végére a résztvevők mindkét típusú étrend segítségével testsúlyuk mintegy 7 százalékát adták le; a fogyás mértéke tehát nagyjából megegyezett a két csoportban. Különbség mutatkozott viszont az úgynevezett jó koleszterin (HDL) szintjében. Mint Gary Foster kutatásvezető, a Temple University munkatársa elmondta, a HDL-szint 23 százalékkal emelkedett az alacsony szénhidráttartalmú étrendet követőknél, ám csak 12 százalékkal a másik típusú diétán lévő embereknél.

A HDL-koleszterin magasabb szintjét védő hatásúnak tartják a szív-érrendszeri megbetegedések kialakulása szempontjából, bár frissebb kutatások megkérdőjelezik ezt a szerepét.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/szenhidrat-zsir-koleszterin