Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Hogyan előzhető meg a hasmenés?

A hasmenés az egyik legkellemetlenebb emésztési panasz, ami huzamosabb ideig a mellékhelyiséghez köthet minket. Hogyan előzzük meg a bajt, és mit tegyünk, ha már elkapott minket a hasmars?

Hasmenést változatos tényezők válthatnak ki, például romlott ételek, amelyeket mikroorganizmusok fertőztek meg, vagy erjedésnek indultak, megsavanyodtak. Az ételfertőzés leginkább nyáron jelent veszélyt, az ételek ugyanis leginkább a melegben vannak kitéve a kórokozóknak, de oka lehet még a kézmosás elmulasztása, az ételek nem megfelelő – hűtőben történő – tárolása, a fertőzött ételek között létrejövő keresztfertőzések, illetve a többszöri újramelegítés is. Leggyakrabban a szalmonella és a lisztéria nevű baktériumok okoznak gondot, de gyakran állnak a hasmenés mögött vírusok is.

Hogyan előzzük meg a bajt?

Ha étterembe megyünk, válasszunk olyan helyet, amit több forrás is megbízhatónak tart, vagy ha nem ismerjük a helyet – például nyaraláskor –, beláthatunk a konyhába.

Nyilvános mosdókban csak forró levegős kézszárítót, vagy eldobható papírtörlőt használjunk, a kiakasztott törölközőt inkább kerüljük.

Otthon a gyanús ételeket – még ha csak kicsit furcsa is a szaguk – mindig dobjuk ki a hűtőből. Arra is figyeljünk, hogy a hűtőben mindig megfelelő hőmérséklet uralkodjon. A főtt ételeket, amint kihűltek vagy fagyasszuk le, vagy tároljuk a fridzsider leghidegebb részében, és minél hamarabb fogyasszuk el.

Mielőtt étellel dolgoznánk, mindig mossunk alaposan kezet és ismételjük meg a munka során többször, amikor szükséges. Ugyanígy mindig győződjünk meg arról is, hogy a konyhaeszközök szintén tiszták. Soha ne használjuk ugyanazt a kést hússzeletelés után például zöldségekhez.

 

A fagyasztott ételt a hűtőben olvasszuk ki – tovább tart, de sokkal biztonságosabb. Az újramelegített ételeket legalább 5-10 percig melegítsük, így elkerülhető, hogy a különböző mikroorganizmusok fejlődésnek induljanak bennük. 

 

Jót tesz a koplalás

Vírusos hasmenés esetén a legjobb módszer, ha hagyjuk, hogy a kórokozók kiürüljenek a szervezetből és lehetőleg nem vegyünk be semmilyen gyógyszert. Amennyiben a tünetek 24 óránál tovább tartanak, a gyógyszeres kezelést nem lehet elkerülni.

Amíg a tünetek fennállnak, nem ajánlatos semmilyen ételt fogyasztani, a folyadékbevitel azonban létfontosságú, ezt soha nem szabad elhanyagolni. A hasmenés és a hányás a szervezet vízkészleteit komolyan csökkenti, ezzel fontos elektrolitokat is kivon testünkből (pl. a nátriumot és a káliumot), ezért érezzük magunkat levertnek egy-egy hasmenéses epizódot követően. Az egyik legjobb házi praktika az elektrolitpótlásra egy speciális ital elkészítése, amely egy marék cukorból, egy csipetnyi sóból és 1 liter tiszta, felforralt, majd lehűlt vízből áll. Ajánlatos a víz- és elektrolitpótlás alatt nyugalomban maradni.

Ha visszatért az étvágyunk, ne fogyasszunk nehéz ételeket, a legjobb a száraz pirítós, a fekete tea és a hámozott, szeletelt alma vagy a  főtt krumpli. Egy nappal a hasmenés után még érdemes elkerülni a nehezebb élelmiszerek fogyasztását.

Valószínűleg a hasmenéses időszakban sikerült a bélrendszerünkből a szervezetünk számára fontos, hasznos mikroorganizmusokat is kiürítenünk, ezért a normális étkezés újrakezdésekor érdemes 1-2 pohár joghurtot is fogyasztanunk naponta, kb. egy héten keresztül.

Ha 2 napon belül nem múlik el a hasmenés, mindenképp keressük fel az orvost, mert könnyen lehet, hogy antibiotikumok alkalmazására lesz szükség a makacs fertőzés kezelésére!



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/hasmenes-tanacsok