Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Egyre gyakrabban születnek hármas ikrek

Egyre gyakrabban születnek hármas ikrek – még a lombikbébiket leszámítva is –, akik tízszer nagyobb eséllyel halnak meg, mint az egyedüliként a világra jött újszülöttek.

A megállapítást tevő norvég szakemberek 2 milliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait elemezték. 2002 és 2006 között tízezer terhességre vonatkoztatva 2,7 hármasikerszülés jutott, ami csaknem két és félszerese az 1970-es évekbeli aránynak.

A kutatók szerint a növekedés hasonló lehet Európa más részein is, és vélhetően a peteérés serkentésére adott hormontartalmú gyógyszereknek, valamint az átlagos anyai életkor emelkedésének tudható be.

A többes terhességek több rizikóval járnak: az adatok szerint bár az újszülöttek halálozási aránya csökkent Norvégiában, a hármas ikreknél ez még mindig tízszeres az egyszeres szüléshez képest.

Anne Tandberg, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a hármas terhességek számát úgy lehetne nagyobb ellenőrzés alatt tartani, ha nagyobb gonddal követnék a peteérést elősegítő hormonális kezelések alkalmazását. A kutató szerint fontos lenne, hogy ezeket a terhességeket a 28. hétig megtartsák, mert míg előtte mintegy 50 százalékos a magzati halálozás rizikója, ezen időpont után csupán 3,8 százalék.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/harmas-ikrek