Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Rövidebb életre számíthatnak a magyarok

A betegségek gyakoribb előfordulása és a kimagasló halandóság miatt a magyarok rosszabb minőségű és rövidebb életre számíthatnak a korábbi uniós országok és a velünk együtt csatlakozott visegrádi országokhoz viszonyítva is – derült ki egyebek mellett a Jelentés egy egészségben elmaradott országból című egészségjelentést bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az eltelt két évtizedben a magyar mutatók javultak, a magyarok életkilátásai mégis szinte valamennyi összehasonlításban rosszabbak, mint az  Európai Unió 2004 előtt csatlakozott tagországaiban (EU15), illetve a hozzánk hasonló fejlődési pályán haladó visegrádi országokban, vagyis a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Szlovákiában – mondta el Vitrai József, a kutatást végző EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó ügyvezetője.

A magyar lakosság 1987 és 2007 közötti egészségi állapotát számos mutató mentén hasonlították össze a régi és új EU-országok lakosságának egészségi állapotával a jelentést készítő szakemberek.

Az asztmát leszámítva mindegyik vizsgált betegség esetén rosszabb a helyzet Magyarországon, mint a referenciaországokban: jóval gyakoribbak az agyérbetegségek, a magas vérnyomás, de a mozgásszervi betegségek is. A daganatos betegségeknek az EU15 országokhoz képest átlagosan alacsonyabb gyakorisága és egyidejűleg magasabb halandósága feltehetően azt jelzi, hogy Magyarországon a daganatos betegek – nyugati társaikkal összevetve – rövidebb ideig élnek.

A magyarok jóval rövidebb várható élettartamáért elsősorban a halálozások felét okozó keringési és a negyedét okozó daganatos betegségekben megfigyelhető jelentős és növekvő leszakadás okolható.

A kimagaslóan magas halandóság, valamint az alacsony születésszám miatt a referenciaországokhoz képest Magyarországon fogy leginkább a népesség – derült ki az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés felkérése készített felmérésből.

A hazai és a nemzetközi kutatások eredményei alapján feltételezhető, hogy a magyar lakosság kirívóan rossz egészségi állapotáért felelős lehet egyebek mellett a stressz, az életmód, túlzott alkoholfogyasztás és dohányzás, a társadalmi, gazdasági és pszichoszociális környezet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/varhato-elettartam-magyarorszag