Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Az első trimeszter veszélyei

A magzat első trimeszterbeli fejlődésének elmaradása megnöveli a koraszülés és az alacsony születési súly kockázatát, ami kutatók szerint visszavezethető az anya magas vérnyomására és a túl magas hematokritértékekre.

„A fejlődés üteme a terhesség első harmadában a legnagyobb, amikor lezajlik a szervek kifejlődése” – írták a rotterdami Erasmus Egészségügyi Központ kutatói az amerikai orvosszövetség lapjában (JAMA). Az első trimszterben elszenvedett negatív hatások hosszútávú hatásokkal is járhatnak a magzati és újszülötti kor szempontjából is, ezekről azonban még keveset tudunk.”

Dr. Dennis O. Mook-Kanamori munkatársaival 1631 anya esetében vizsgálta az első harmadbeli magzati fejlődés és a születés körüli, valamint a későbbi szövődmények összefüggéseit 2001 és 2005 között. A magzati fejlődés mértékét annak ülőmagasságával jellemezték.

Az eredmények azt mutatták, hogy a magasabb diasztolés vérnyomás és a magasabb hematokritérték (a vérben lévő szilárd alkotóelemek aránya) mind gátolta a magzat fejlődését. A folsavszedés elősegítette, míg a dohányzás gátolta a növekedést.

A magzat növekedésének első harmadbeli lassú üteme az adatok szerint megnövelte a koraszülés, az alacsony születési súly és a későbbi fejlődésbeni elmaradás valószínűségét. Az is kiderült, hogy a normálisnál alacsonyabb ülőmagasság viszont a fokozottabb kisgyermekkori növekedéssel hozható összefüggésbe.

A kutatók szerint a jövőben az összefüggések részletesebb vizsgálatára van szükség.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/elso-trimeszter