Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Betegségmegelőző élelmiszereket fejlesztenek Szegeden

Az Alzheimer-kór és az azzal rokon betegségekhez vezető molekuláris elváltozások megakadályozására alkalmas funkcionális élelmiszerek gyártása indul el szegedi kutatók fejlesztése nyomán.

Az elmúlt években vitathatatlanná vált, hogy a fogyasztók nagy tömegei számára a gyógyszerek helyett a tudományosan igazolt hatású egészségvédő élelmiszerek jobban szolgálnák az élethossz és az életminőség javítását – mondta Letoha Tamás orvos-kutató a témában rendezett szerdai sajtótájékoztatón.

Szegedi kutatók Oláh Zoltán vezetésével kétmillió molekula közül válogatták ki azokat a növényi eredetű, élelmiszerekben szabadon felhasználható vegyületeket, amelyek tudományosan igazolható módon képesek bizonyos fehérjeaggregációs betegségek célmolekuláira hatni. A kiválasztott hatóanyagokról a labortól a betegágyig tartó vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy képesek megakadályozni a szervezetben azoknak a kóros fehérjeplakkoknak a képződését, amelyek összefüggésben vannak olyan betegségek kialakulásával, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór, illetve az időskori vakság.

Ezekből a vegyületekből állítottak elő egy olyan poresszenciát, amely lényegében bármilyen élelmiszer alapanyagába belekeverhető. Ezek az élelmiszerek az evés élvezeti értékének megtartása mellett juttatják be a szervezetbe a növényi hatóanyagokat, „széles néprétegek számára biztosítva a szellemi és testi frissesség kortalan megőrzését”.

A tervek szerint az idén tavasztól forgalmazott funkcionális élelmiszerek előállításához nemzetközileg elismert magyar vállalatok szegődtek a kutatók partneréül. Jelenleg a termékek kísérleti gyártása folyik, amelynek során azt ellenőrzik, hogy a kész élelmiszerekben is megfelelő koncentrátumban van-e jelen a hatóanyag. A kutatás következő fázisa a termékek hatékonyságának vizsgálata lesz: a munka kezdetén, majd fél évvel később is megvizsgálják a funkcionális élelmiszereket fogyasztó populáció kognitív képességeit – mondta el Letoha Tamás.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/funkcionalis-elelmiszerek-szeged