Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nem tudnak beszélni, vagy csak nem értik őket?

Szakértők a brit tinik egyre satnyuló szókincse miatt aggódnak, amit az SMS-ezésnek, valamint a közösségi portálok és internetes csevegőfórumok használatának tulajdonítanak. Mások szerint ugyanakkor korántsem ennyire baljós a helyzet, csak éppen a kutatók nem értik a fiatalok nyelvét.

Minimálisra apadt a brit tizenévesek napi rendszerességgel használt szókincse, és ez már jövőbeni foglalkoztatási lehetőségeiket is veszélyezteti – állapította meg Jean Gross, a brit kormány gyermekkori nyelvfejlesztési főtanácsadója. A szakértő a The Sunday Times jelentése szerint kimutatta, hogy a tinik – jóllehet valójában legalább 40-50 ezer szót ismernek – a napi beszédben mindössze 800 szót használnak.

Gross szerint a helyzet odáig fajult, hogy a mai tinédzsereknek segítséget kell adni az elektronikus szöveges üzenetek és a sikeres életvitelhez szükséges formális nyelvhasználat közötti különbség megértéséhez, mert „800 szavas szókinccsel senki nem fog munkához jutni”.

Szakértők még a külföldieknek is minimum ezer szó ismeretét ajánlják az angol nyelv legalább alapszíntű megértéséhez.

Mások ugyanakkor nem látják ennyire borúsan a helyzetet. David Crystal, a walesi Bangor egyetemének tiszteletbeli nyelvészprofesszora a vezető vasárnapi brit lapnak azt mondta: sok szakember alábecsüli a tinédzserek szókincsének kiterjedtségét és összetettségét. Crystal szerint a gyerekek nagyon is változatos szókészlet használnak „mindarra, amiről ők akarnak beszélni”, csak a kutatóknak vajmi kevés fogalmuk van e speciális szókészlet összetételéről. Valójában arról van szó, hogy egyeseknek nem tetszik, ha a fiataloknak például „van egy jó szókincsük a hip-hopra, de nincs a politikára” – tette hozzá.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tinik-szokincs