Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Ráktesztet fejlesztenek magyar kutatók

Olyan diagnosztikus eljárás kifejlesztésén dolgoznak egy uniós konzorcium keretében magyar, francia, osztrák és észt kutatók, amely alkalmas lehet a mell- és vastagbélrákos pácienseknél arra, hogy vérvizsgálattal megjósolják a betegség kiújulásának valószínűségét – mondta el az MTI-nek Takács László immunbiológus, a Debreceni Egyetem professzora, a program koordinátora.

A COBRED elnevezésű projekt az Európai Unió 6. kutatási keretprogramjának része. Az első kétéves szakasz értékelését fejezték be a kutatók, akik ebből az alkalomból pénteken sajtótájékoztatót tartottak Budapesten.

A program keretében a franciaországi Curie Intézetben mellrákos betegektől, a Debreceni Egyetemen pedig vastagbélrákos páciensektől vett vérmintákban keresték azokat az anyagokat – közelebbről háromféle vegyületcsoport –, amelyek a daganat kiújulását jelezhetik.

„Célunk az volt, hogy a vérben megtaláljuk azokat a molekuláris változásokat, melyek a daganat műtéti eltávolítása után történnek” – összegezte Takács László, hozzátéve, hogy az eddig elvégzett klinikai vizsgálatok eredményei kecsegtetőek.

A kutatók tervei szerint a későbbiekben a molekuláris profilt az eddigi három különböző készülék helyett egyetlen berendezésben vizsgálhatnák, ha megfelelő partnert találnak a méréstechnológia területén. Szintén a jövőbeli elképzelések között szerepel a bioinformatikusokkal való együttműködés, amely lehetővé tenné a molekuláris profil elemzése közben keletkező nagyszámú adat gyorsabb feldolgozását.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/rakteszt-magyar-kutatok