Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Veszélyesebb a terhes nőkre az új influenza

Fokozottabban veszélyeztetik súlyos, akár halálos betegségek az új típusú influenzával megfertőződött terhes nőket.

A várandós anyákra általában véve is veszélyt jelent az influenza, de a H1N1 vírus még inkább fenyegeti őket, és a számítások szerint az új influenzában megbetegedett terhes nők elhalálozási arányszáma jóval magasabb az átlagnál – állapította meg az amerikai járványellenőrzési és megelőzési központ (CDC) tanulmánya.

A központ munkatársa, Denise Jamieson megjegyezte: összevetve a teljes lakossággal, a terhes nők körében négyszeresére emelkedett a H1N1 vírus miatti kórházi kezelésre szorulók aránya. Az intézethez hivatalosan bejelentett halálesetek hat százaléka volt terhes nő. Tekintve, hogy az amerikai lakosság egészét véve az áldott állapotban lévő nők száma egy százalékot tesz ki, a H1N1-es vírussal való megfertőződés miatt meghalt terhes nők száma kétségtelenül magas.

A kutató szerint azonban a nőknek az új influenza miatt nem kell halogatniuk a teherbe esést, vagy a várandós asszonyoknak nem kell kétségbeesniük. Nincs bizonyíték ugyanis arra, hogy a terhes nők hajlamosabbak arra, hogy elkapják az új influenzát, mint mások.

Azonban annak a terhes nőnek, akinél a betegségre utaló tünetek jelentkeznek, haladéktalanul orvoshoz kell fordulnia. Az antivirális kezelés elkezdése sem késlekedhet, mely akkor a leghatékonyabb, ha a megfertőződött terhes nő 48 órán belül megkapja.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/uj-influenza-terhes-nok