Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Megvert kislányból bántalmazó anya lesz

Azok az anyák, akik gyerekkorukban fizikai bántalmazást vagy bármilyen erőszakot szenvedtek el, nagyobb valószínűséggel ütik meg csecsemőjüket, mint azok, akiknek nem volt ilyen negatív élményük – állapította meg egy tanulmány.

A tanulmányt végző kutatók meglepődve vették tudomásul, hogy az általuk megkérdezett, többségében fekete bőrű, egyedülálló, alacsony jövedelmű anyák 14%-a bántalmazza gyermekét, akik átlagéletkora mindössze kilenc hónap volt a felmérés idején. A megkérdezett nők 19 százaléka a testi fenyítést hasznosnak tartotta a fegyelmezés eszközeként.

„A vizsgálat újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az anyák múltbéli tapasztalatai „nagyban befolyásolják, miként bánnak saját gyerekükkel” – mondta Esther K. Chung, a philadelphiai Jefferson Egyetemi Kórház gyerekorvosa. „Ugyanakkor reménykeltő, hogy nem minden, kiskorában ütlegelést elszenvedett anya kötött ki végül csecsemője bántalmazásnál” – tette hozzá.

A kutatók megdöbbentőnek találták, hogy azok közül is, akik nem éltek át negatív tapasztalatokat gyerekként, minden tizedik megütötte már csecsemőjét. A kutatók úgy vélik, hogy a szülők nincsenek tudatában a kárnak, amelyet a bántalmazás okozhat később: viselkedési zavart, alacsony önértékelést, depressziót és droghasználatot idézhet elő.

„A szakértők egyetértenek abban, hogy a csecsemők megütéséből nem származik előny, csak ártalom” – emelte ki Chung.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/gyerekkori-fizikai-bantalmazas