Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

AIDS elleni oltást tesztelnek Dél-Afrikában

Megkezdődnek az első, fejlődő országban kidolgozott AIDS-vakcina klinikai próbái Dél-Afrikában – közölte a kormány által támogatott Orvosi Kutatási Tanács elnöke.

Anthony Mbewu elmondta, hogy a júliusban kezdődő, a vakcina biztonságosságát felmérő tesztben 36 önkéntes vesz részt. Az Egyesült Államokban 12 önkéntessel már az év elején elkezdték a klinikai próbákat.

Az oltóanyagot a Fokvárosi Egyetemen fejlesztették ki az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) szakembereinek segítségével, a gyártás pedig a NIH-ben zajlott.

Évtizedes tagadás után Dél-Afrika súlyos AIDS-krízissel néz szembe: tavaly 5,2 millió lakosa volt HIV-fertőzött. A 20 és 34 év közötti fiatal nők közül minden harmadik hordozza a vírust.

A vírus Afrika déli részén elterjedt altípusa elleni vakcina kifejlesztését megcélzó program tíz éve kezdődött 250 kutató és technikus bevonásával. Mbewu elmondta: fontos szempont volt, hogy az elkészült vakcina elérhető áron kerüljön forgalomba. A klinikai próbák várhatóan több évig tartanak majd szigorú etikai szabályok mellett.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/aids-vakcina