Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Utazás, nyaralás kisgyermekkel

A nyár beköszöntével a kisbabás családok is útra kelnek, hogy világot lássanak és megismertessék a csöppséggel a lakás és a nagymama kertjén túli világot. Sok szülő aggódva gondol az első utazásra, megfelelő előkészületek mellett azonban nyugodtabban indulhatunk útnak gyermekünkkel.

Ha már eldöntöttük, hova utazunk, legyen az belföld vagy külföld, első lépésként alaposan tájékozódjunk a lehetőségekről. Ma már több bababarát hotel közül is választhatunk, de ha erre nincs módunk, akkor is érdemes szállásfoglaláskor érdeklődni, hogy etetőszék, pelenkázási lehetőségek, játszótér/játszóház biztosítottak-e. Arra is érdemes rákérdezni, hogy gyakran járnak-e hozzájuk kisgyermekes családok, mennyire tolerálják a picikkel együtt járó zsivajt és rendetlenséget.

A baba étkeztetésének lehetőségeiről mindenképpen kérjünk felvilágosítást: milyen babamenük vannak – érdemes elkérni az étlapot –, 1 éves kor alatt pedig az üveges babaételek választékáról is érdeklődhetünk. Így előre látóan tud készülni a család olyan ételekkel, amit a pici biztosan megeszik.

Az esetleges balesetek kezelésére tudjuk meg a helyi gyermekorvosi rendelő címét, az ügyelet elérhetőségét.

Arra mindenképpen számítanunk kell, hogy a család jól megszokott életritmusa felborul. Lehet, hogy később kezdődik és fejeződik be a nap mind lefekvés, mind etetés szempontjából.

Ha étvágytalan a baba

Ha túl meleg van, a picik is étvágytalanabbak lesznek, ugyanúgy, mint a felnőttek, a sok új élmény pedig elvonja a figyelmüket az étkezésről. Ezen ne lepődjünk meg, és ne erőltessük minden áron az evést. Azonban rendkívül fontos a megfelelő folyadékpótlás. Ha a baba étvágytalan, akkor különösen ügyeljünk arra, hogy a folyadék egyben tápláló is legyen. 6 hónapos kor alatt az anyatej vagy annak hiányában a tápszer a baba fő étele és itala. Ebben a korban változó a baba által elfogyasztott mennyiség, de igény szerinti szoptatás esetén nem lehet probléma.

Ne ijedjünk meg, ha a kicsi nem akar enni, de az anyatejen kívül adjunk neki fél éves kor után rendszeresen még más folyadékot is: hígított zöldség-, gyümölcsleveket, hígra főzött gyümölcsteát. Sűrűbb, tartalmasabb ételekkel (pl. főzelékek) esténként kínáljuk meg, hiszen ebben a napszakban már lehűl annyira a levegő, hogy azokat szívesebben fogyasztja majd. Ha még nem evett darabos ételeket, ne most próbáljuk megkóstoltatni vele!

Étkezés étteremben és a strandon

Az éttermi étkezések előtt tájékozódnunk arról, hogy a kiválasztott helyen van-e etetőszék és babamenü. Külföldön érdemes akár kész babaétellel készülni, hiszen az ott megtalálható ételek közül nem biztos, hogy szívesen adunk bármit is a gyermekünknek. Lehetséges, hogy az ételekben másfajta baktériumok találhatók meg, mint amihez a gyermek hozzászokott, és ez betegséget (hányás, hasmenés) okozhat, ami akár az egész nyaralást is elronthatja.

A strandokon található kifőzdék, lángos sütők, palacsintázók, cukrászdák biztosan nem a baba-pocaknak lettek kitalálva. Ezek az ételek túl zsírosak, túl fűszeresek, tehát nehezen emészthetőek, az egy éves kor alatti kisgyermek szervezete ilyen típusú tápanyagra még nincs felkészülve. Az ilyen hirtelen terhelés hányást-hasmenést is okozhat.

Ha megtörtént a baj

Első lépésként – főleg pici babáknál – érdemes súlyt mérni, így nyomon tudjuk követni a folyadékveszteséget. Érdemes feljegyezni a hányások, hasmenések számát, mennyiségét. Mérjünk hőmérsékletet, szükség esetén csillapítsuk a lázat. Ha a baba hányt vagy esetleg hirtelen hasmenése volt, a legfőbb teendőnk a folyadékpótlás Sem az anyatej, sem a tápszer adását nem szabad felfüggeszteni – az előbbiben hasznos immunerősítő anyagok vannak. Ha nagyon erős a baba hasmenése, akkor a tápszerből mindenképpen érdemes prebiotikum vagy probiotikum tartalmút, illetve szükség esetén laktózmentest választani.

Kezdetben, 4-6 órán keresztül rehidratáló folyadék adása javasolt 100ml/testtömegkilogrammonként, majd az anyatejet vagy tápszert egészítsük ki 10ml/testtömegkilogrammonkénti rehidratáló folyadékkal. Amennyiben 1 napon belül nem enyhülnek a tünetek, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

Milyen tünetek figyelmeztetik a szülőket:
• hirtelen hányás
• hasmenéses széklet, mely akár véres is lehet
• nyűgössé válik a baba
• visszautasítja a táplálást
• hasfájás jeleit mutatja
• nem lehet megnyugtatni, elaltatni
• hirtelen kialakuló, esetenként magas láz.

Veszélyes napsütés

A játék és a felfedezések közepette gyakran feledkezünk meg a napszúrás veszélyeiről. Gyermekünkre mindenképpen adjunk sapkát, itassuk rendszeresen, bőrét védjük magas faktorszámú naptejjel és 11-15 óráig szigorúan tartózkodjunk vele az árnyékban. Ezzel remélhetőleg meg tudjuk óvni őt a napszúrástól.

Ha mégis megtörténik a baj, láz, hidegrázás, szédülés, nyűgösség az első jelentkező tünetek. Amilyen módunkban áll, gyorsan vigyük hűvös, lehetőleg sötét helyiségbe, fektessük le enyhén feltámasztva a felsőtestét, majd a pici fejét és testét folyamatosan hűtsük. Ha másnapra sem javul, hívjunk hozzá orvost.

Mit csomagoljunk az útra?

A nyaralásra a következő gyógyszereket érdemes magunkkal vinni:
• lázcsillapító kúp és szirup,
• hányást csökkentő kúp vagy gyógyszer,
• naptej,
• szúnyogriasztó spray vagy krém,
• viszketés elleni csepp vagy kenőcs,
• orrcsepp,
• égésre való spray,
• fertőtlenítő oldat, vagy törlőkendő,
• sebtapasz,
• hámosító kenőcs.

Egyéb szükséges dolgok:
• lázmérő,
• biztosítás,
• popsikenőcs, popsitörlő,
• úszópelenka,
• vízben használható füldugó a fülfájós babáknak,
• körömvágó olló,
• nappali és éjszakai pelenka,
• cumik, cumisüveg, cumisüveg-fertőtlenítő,
• tápszer vagy gyermekital,
• zöldséghámozó kés, bicska,
• zseblámpa,
• esőkabát, gumicsizma, babakocsira esővédő,
• babaágy, szúnyogháló,
• játékok,
• kiskanál, kispohár, előke.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/utazas-nyaralas-kisgyermekkel