Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Abortusz a háziorvosnál

Nagy-Britanniában hamarosan már a háziorvosoknál is lehet gyógyszeres terhességmegszakítást végeztetni, így nem kell kórházba vagy magánklinikába menni az abortuszra váró nőknek.

Eddig a nőknek állami kórházba vagy magánklinikára kellett menniük, ha meg akarták terhességüket szakítani. Betegszövetségek és terhességmegszakítást pártoló szervezetek azonban évek óta követelik az 1967-ből származó terhességmegszakítási törvény megváltoztatását, amely szerint csak kórházak végezhetik a beavatkozást.

Nemrég a londoni egészségügyi minisztérium megadta az engedélyt egy háziorvosi praxisnak Wolverhamptonban, hogy – a kilencedik terhességi hétig – abortuszt végezzen, helyben. Az észak-angliai Newcastleből egy másik háziorvosi praxis szintén ezt kérvényezi.

Amint egy közvéleménykutatásokból is kitűnik, a nők többsége egyetért azzal, hogy a háziorvosok is kapják meg a lehetőséget a gyógyszeres terhességmegszakításra. Az egészségügyi minisztérium erre vonatkozó terveit azonban még sokan vitatják, írja a német Ärzte Zeitung.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/abortusz-haziorvos