Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Kivágta az anya hasából a kisbabát egy amerikai nő

Egy amerikai nő kivágta egy másik, a terhessége vége felé járó nő hasából a kisbabát, akit aztán a magáénak hazudott. Az anya és a gyermeke egyaránt belehalt a brutális támadásba.

A 27 éves támadó ellen hétfőn emeltek vádat Oregon államban – jelentette a The Oregonian című újság. Az még tisztázásra szorul, hogy a 21 éves leendő anya a fejére mért ütéstől, vagy a vágástól halt-e meg – közölte a rendőrség.

Médiabeszámolók szerint a gyanúsított és barátja pénteken riasztotta a mentőket, hogy „gyermekük” azonnali segítségre szorul, az orvosok azonban nem tudták újraéleszteni a kisfiút. Később kiderült, hogy a feltételezett anya nem szült, majd a rendőrség a házban megtalálta a valódi anya elrejtett holttestét.

A gyanúsított nő hónapokon keresztül terhességet színlelt; a rendőrség feltételezi, hogy barátja nem sejtett semmit, és nem tudott a bűncselekményről.

Az áldozat hozzátartozói a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondták: a két nő egy internetes platformon ismerte meg egymást, és állítólag babaruhákat akartak cserélni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kivagta-a-hasabol-a-kisbabat