Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A gyerekek vérnyomását is mérni kell!

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek betegsége: már gyermekkorban is elkezdődhet. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy 3 éves kortól minden gyerek vérnyomását mérjék, hiszen ez fájdalmatlan, bármikor ismételhető, viszont létfontosságú információkat adhat az egészség későbbi alakulására vonatkozólag is.

Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia és az Amerikai Szív Szövetség közös állásfoglalása már eddig is ajánlotta 3 éves kortól a vérnyomásmérést minden alkalommal, amikor a gyerek bármilyen okból egészségügyi ellátásra szorul. Ez tehát azt jelenti, hogy egy amerikai gyereknek elvileg akkor is megmérik a vérnyomását, ha elmegy fogszabályozásra vagy megnézik a manduláját.

David C. Kaelber és Frieda Pickett szerint azonban erre gyakran mégsem kerül sor. Számításaik szerint a gyermekkori magas vérnyomás megléte 75 százalékban nem derül ki időben, pedig ma már közismert, hogy az emelkedett vérnyomású gyerekből sokszor lesz szívbeteg felnőtt.

A két amerikai gyermekgyógyász áttanulmányozta a kérdés szakirodalmát, hogy olyan eszközt hozzanak létre, melynek segítségével könnyebben kiszűrhető a gyermek- és serdülőkori magas vérnyomás.

A vérnyomás gyerekkorban folyamatosan változik. Növekedés közben fokozatosan emelkedik, és serdülőkorban eléri a felnőttek vérnyomásszintjét, de a fiúk és lányok vérnyomása között is van különbség, illetve erősen változhat, ha a gyerek fájdalmat érez, vagy bármitől is fél.

Kaelber és Pickett a korábbi adatok alapján egy olyan, egyszerűsített táblázatot dolgozott ki, amely a gyermekek kora és neme szerint feltünteti az egészséges vérnyomásértékeket, illetve azokat az abnormálisnak számító értékeket, amelyek esetében további vizsgálatok szükségesek.

Az eredményeket a világ egyik legelismertebb gyermekgyógyászati folyóirata, a Pediatrics közölte.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/gyermek-vernyomas