Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Anyanyelvtől függ az abszolút hallás

Az európai születésűek közül nagyjából minden tízezredik ember rendelkezik az „abszolút hallás” adományával, vagyis a hangmagasság hallás utáni felismerésének képességével – egy kutatás szerint azonban ez a tehetség nem genetikai adottság.

Ez abból is látszik, hogy vakok között, valamint azoknál, akik már ötéves koruk előtt intenzív zenei nevelésben részesültek, magasabb az arány. Az abszolút hallás inkább tanult képesség lehet – és az anyanyelv ebben meghatározó szerepet tölthet be, írja a New Scientist című tudományos portál.

Diana Deutsch, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem pszichológusa szerint a tonális – például a kínai vagy vietnami – anyanyelvű emberek előnyösebb helyzetben vannak e téren. E távol-keleti nyelvek esetében ugyanis jelentéstartalommal bír a kiejtett szótag hangmagassága is – ami az indoeurópai nyelvekben, például a svédben csupán kezdetleges formában lelhető fel. „Tapasztalataim szerint a kínai zenészek nem tekintik különlegességnek az abszolút hallást, mivel annyira elterjedt” – mondta Deutsch.

A kutatónak sikerült kísérlettel tisztáznia, hogy tényleg nyelvi megalapozottsága van-e a különleges képességnek, vagy etnikai. Csapatával 203 zenészhallgatót tesztelt, akik közül egyesek kínai, illetve vietnami származásúak voltak, és szüleik nyelvét különböző mértékben beszélték.

A hallgatóknak három oktáv véletlenszerűen lejátszott harminchat hangját kellett azonosítaniuk. Az eredmény egyértelműen bizonyította Deutsch feltevését. Azok az ázsiai hallgatók, akik nem beszélték folyékonyan őseik nyelvét, nem értek el jobb eredményt, mint az európai származásúak. Az anyanyelvüket folyékonyan beszélők azonban mintegy kilencven százalékos találati arányt értek el.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/abszolut-hallas-anyanyelv